Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

„Az ukránok csak szavakban foglalták el a területeket” – véli a biztonságpolitikai szakértő

2023. január 27. 07:20

Horváth József szerint eközben az oroszok folyamatosan szállítják a frontra a besorozott katonákat és egyre modernebb fegyvereiket.

2023. január 27. 07:20
null

A háború jelen állása és az esetleges offenzívák megindítása is szóba került a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában, melynek vendégei Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője, Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője és Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója voltak. Horváth József úgy vélekedett, hogy

az ukránok az elmúlt hónapokban csak szavakban foglalták el a területeket,

míg az oroszok viszik a frontra a besorozott katonákat és egyre modernebb fegyvereiket. Jól látható, hogy miközben az oroszok a Donbaszra koncentrálnak, addig az Egyesült Államok sem marad tétlen, hiszen Romániába vezényeltek csapatokat és igyekeznek felderíteni, hogy az orosz légierő mikor indul meg.  

Az orosz hadiipar is csúcsra van járatva

Stier Gábor úgy látja, hogy az ukrán veszteségek az orosz dupláját teszik ki, ezzel utalt

Ursula von der Leyen rövid úton eltávolított videójára, melyben az ukrán veszteségekről szólta el magát.    

Az oroszok élőereje hatalmas, de nem akarják az egészet bevetni, ez látszik, míg az ukránoknál hiány van. Az anyagháborúban Ukrajna a Nyugat hathatós támogatásával lehet, hogy jól áll, de az orosz hadiipar is csúcsra van járatva. Horváth József arra emlékeztetett, hogy Von der Leyen előtt a Pentagon is hasonló mértékű ukrán veszteségekről számolt be. A szakértő szerint ugyanakkor az orosz veszteségeket sem érdemes alábecsülni.    

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Oleg Petraszjuk

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dezilluzionista
2023. január 27. 11:28
Valósághamisításálszakértőktől.
Halder
2023. január 27. 09:51
Mandiner akkor tegyétek már ide a youtube elérhetőségét a műsornak, ez máskor is zavar. Maga a műsor, érdemes: Stier Gábor, Horváth József, Bendarzsevszkij Anton / 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás / #47 https://mandiner.hu/cikk/20230127_haboru_ukrajna_oroszorszag_kulfold_fegyverek_48_perc
Rugo
2023. január 27. 09:06
"Stier Gábor úgy látja, hogy az ukrán veszteségek az orosz dupláját teszik ki," --- Egyesek szerint 6-10-szerese.
lazio154
2023. január 27. 09:03
Nézz utána: Az Afganisztánban "Eltökélt támogatás" keretében ténykedő 500-600 magyar honvéd tevékenységének! Úgy emlékszem, az általunk Baglán tartományban kiképzett zászlóaljak áltak át elsőként a tálibokhoz. Az Usa Afganisztánban álomásozó erőinek létszáma soha nem haladta meg a 10 ezer főt. Melyik a több 1,3 millióból 10 ezer, vagy a 36 ezerből 600 katona? Ki is vett részt erőn felül az Afgán háborúban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!