Megfenyegették a román szurkolók a Sepsi OSK tulajdonosát

2022. augusztus 24. 12:21

„Remélem, tettlegességig nem fajul mindez” – mondta Diószegi László.

2022. augusztus 24. 12:21
null

Megőrizte bajnoki veretlenségét a román SuperLiga 6. fordulójában Kolozsváron a Sepsiszentgyörgy, amely 1–0-ra legyőzte az Universitatea együttesét – írja a Nemzet Sport. A mérkőzést viszont a 25. percben félbe kellett szakítani, mert a kolozsvári szurkolók magyarellenes rigmusokat skandáltak és molinókat helyeztek ki. Az eset után a Sepsi OSK tulajdonosát, Diószegi Lászlót is megfenyegették – írta meg a Krónika.

Diószegi László a lap megkeresésére úgy fogalmazott: 

Nem tudom, hogyan lehet ezt elviselni”.

Rámutatott, a kolozsváriak nem a saját csapatuknak szurkoltak, hanem végig az ellenfelet szidták. A lap arról is érdeklődött a tulajdonosnál, a kolozsváriak elhatárolódtak-e szurkolóik viselkedésétől, esetleg elnézést kértek-e, de Diószegi azt mondta, ez nem történt meg és nem is szokásuk a kluboknak.

A Krónikának elárulta azt is, hogy a kolozsvári Universitatea elleni mérkőzés óta rengeteg gyűlölködő és fenyegető üzenetet kapott.

Remélem, tettlegességig nem fajul mindez

– mondta Diószegi.

Címlapkép: Nemzeti Sport / Manases Sándor

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2022. augusztus 25. 11:54
...MOST HOL VAN AZ UEFA???....pfuj...bocskoros bunkók
retsag
2022. augusztus 24. 19:15
Parescu Boróka! Vásárhelyi Mária néni! Jourová asszony! Aludni tetszenek?
Parm
2022. augusztus 24. 18:57
Szerencsétlen, cigány népség, igy tudják kompenzálni a számukra isnyilvánvaló alacsonyabbrendűségüket...
Zaajan
2022. augusztus 24. 16:39
Ez még mindig jobb mint a közömbösség, legalább minden román fényben van s a következő generációk sem alszanak el. Ahelyett, hogy itt szidjátok őket vegyetek házakat hargitán meg csináljatok magyar gyerekeket. Ez a megoldás, mert egyelőre max 2 millió magyar van belhonban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!