Bibliaidézet miatt kell bíróság elé állnia a volt finn belügyminiszternek

2022. január 26. 16:27

Päivi Räsänen akár hat év börtönt is kaphat.

2022. január 26. 16:27
null

A képviselőnő még 2019-ben posztolt egy képet a Bibliájáról, mely éppen a Rómaiakhoz írt levél 24-27-nél volt kinyitva. A bejegyzéssel kapcsolatos számos panaszt követően a rendőrség kikérdezte, majd nyomozást indított az ügyben, ami végül hivatalos vádemeléshez vezetett a tweettel és korábbi televíziós megjegyzéseivel, illetve egy általa írt pamflettel kapcsolatban, melyek a hatóságok szerint kimerítik a gyűlöletbeszéd kategóriáját, és alkalmasak a homoszexuálisok elleni gyűlöletkeltésre. 

A korábbi miniszter tagadta a vádakat, szerinte ez a per a vallás- és szólsászabadságról szól.

Az Euronews tudósítása szerint Räsänen Bibliával a kezében érkezett a tárgyalóterembe, s mint fogalmazott,

Nem fogok visszalépni a meggyőződésemtől, sem az írásaimtól. Nem kérek bocsánatot Pál apostol írásaiért sem. Készen állok a szólás- és vallásszabadság védelmére ameddig csak szükséges”.

Amennyiben a volt képviselőt bűnösnek ítélik, akár hat év letöltendő szabadságvesztést is kaphat. Pere február 14-én fog folytatódni.

Päivi Räsänen orvosként tanult, mielőtt 1995-ben képviselővé vált. 2011 és 2015 között belügyminiszteri pozíciót látott el a finn kormányban. 

Nyitókép: Antti Aimo-Koivisto / Lehtikuva / AFP

Összesen 244 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Naggy
2022. január 27. 03:43
Mi ez a hangulatkeltés? Börtönbüntetés? Az ellenzékiséggel nem igazán vádolható Magyar Nemzet így harangozta be a pert: "Hétfőn délelőtt megkezdődött Paivi Rasanen parlamenti képviselő, a finn Kereszténydemokraták korábbi elnökének és exbelügyminiszterének a pere Helsinkiben, amelyben az ügyész pénzbírság kiszabását kérte az alperes ellen. "
kozmosz
2022. január 27. 01:50
"szólsászabadságról" Basszák meg!
iIonah
2022. január 26. 22:39
Ha ilyen sebességgel hülyül a világ, akkor pár évtized sem kell hozzá, és a Bibliát nyilvánosan fogják elégetni.
KannibálTatárÚr
2022. január 26. 22:12
A buzik, melegek betegek, akiket nem gyógyítani kell, hanem kiirtani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!