Rekordszinten a bitcoin árfolyama, 21 millió forintba kerül egy

2021. november 09. 08:24

Szakértők a bitcoin antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyarázzák az árfolyamemelkedését.

2021. november 09. 08:24
null

Először törte át a 68 ezer dollárt a bitcoin árfolyama kedden kora reggel. Szakértők a bitcoin antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyarázzák az árfolyamemelkedését. A világ legnagyobb és legismertebb digitális devizájának értéke 1 hónapon belül 25 százalékkal, 3 hónapon belül 16 százalékkal,

egy éven belül pedig 335 százalékkal nőtt.

A bitcoin kora reggel, öt óra körül érte el történelmi csúcsát, a 68 ezer 564 dollárt, ami több mint 1 százalékos drágulás a záróárhoz viszonyítva. Reggel 8 óra körül a bitcoin némileg veszített lendületén, az árfolyama 0,71 százalékos emelkedéssel, 68 ezer 23 dolláron állt.

A bitcoin árfolyamát erősítette, hogy erőteljesen nőtt a befektetői kereslet a kockázatosabb eszközök iránt a koronavírus-járvány újabb fellángolása miatt, illetve az a várakozás, hogy az előre szabályozott mennyiség következtében a bitcoin értéke nem inflálható el.

Mi is az a bitcoin?

A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyből szigorúan meghatározott mennyiség bányászható, a maximális készlete 21 millió. A bitcoin nem áll egyetlen jegybank ellenőrzése alatt sem, a decentralizált szoftverrendszer nem manipulálható, a felhasználók között gyakorlatilag díjtalan, azonnali pénzmozgást garantál.

Támogatói azt vallják, hogy a készlet szűkössége adja a bitcoin belső értékét, és megvédi az inflációt gerjesztő jegybanki vagy kormányzati politikáktól.

(MTI)

Nyitókép: pixabay

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2021. november 10. 08:43
Ezek után Paks II.felépítését leginkább a dk fogja támogatni.
zara
2021. november 09. 21:50
'Mi is az a bitcoin?' egy nagy semmi igazából...igen értem h van mögötte matematika meg szoftver meg számitogép hálozat, de önmagában semmit nem ér,,,senkinek sincs szüksége bitcoinra semmire...átbaszás szaga van... hab a tortán h rengeteg energiáy fogyaszt a semmire és senki nem támadja ezért... hivatalos klimaféltőknek szóltak h erről kuss... Bitcoin mining used more energy than Argentina, according to an analysis from Cambridge University in February. At 121.36 terawatt-hours, crypto mining would be in the top 30 of countries based on energy consumption. https://www.cnet.com/personal-finance/crypto/heres-how-much-electricity-it-takes-to-mine-bitcoin-and-why-people-are-worried/
Gèbi
2021. november 09. 19:44
Szépen kerekedik már a bitcoinos lufi is, de úgy összességében a "virtuális pénz" lufi. Látványos lesz amikor sokan csak pislognak amikor látják a jelet a számítógépükben de valahogy senki nem akaródzik érte adni majd semmit.
Akitlosz
2021. november 09. 12:06
Nem jó, de érthető. Ameddig a világban nem lesz tisztességes, korrekt, értékálló hivatalos pénz, addig az emberek motiválva lesznek az inflációmentes pótmegoldások felé fordulni. A politikusok és a bankárok sara, hogy bitcoinra sajnos szükség van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!