Magától gyógyult ki a HIV-fertőzésből egy argentin nő

2021. november 17. 08:58

Ez volt a második feljegyzett eset a világon.

2021. november 17. 08:58
null

Magától gyógyult ki a HIV-fertőzésből egy argentin nő, ő a második feljegyzett ilyen eset a világon – írja az Index a CNN-re hivatkozva. Az, hogy valakinek a szervezete őssejtkezelés nélkül legyőzte az AIDS-et okozó HIV-vírust,

reményt ad kutatóknak arra, hogy egy nap megtalálják a gyógymódot a halálos kórra,

írják. Hozzátették: az argentinai Esperanza városában élő nőnél 2013-ban azonosították a fertőzést, azonban egyáltalán nem kapott semmilyen kezelést, mégis, mára a szervezetében nem kimutatható szaporodásra képes vírust, és a steril kórokozóból is csak hetet találtak. Ugyebár a HIV-vírus örökölhető, az Esperanza-betegként ismert nő azonban tavaly gyereket szült. Terhessége alatt gyógyszeres kezelést kapott, így nem egészen világos, annak tudható-e be az, hogy az újszülött makk egészségesen jött világra, a vírust nem örökölte.

Hangsúlyozták: a nő vér- és szövetmintáiból az derült ki, hogy bár hordozza a vírust, azok nem képesek a szaporodásra. A gyanú szerint ciotoxikus T-sejtek és a nő veleszületett immunrendszere járultak  hozzá ahhoz, hogy sterilizálódjanak, így lényegében kiirtódjanak a HIV-vírusok a szervezetében. Hasonló folyamatot eddig csak egy másik betegnél, egy kaliforniai nőnél, a jelenleg 67 éves Loreen Willenbergnél jegyeztek fel. 

Világszerte mintegy 38 millió ember él HIV-fertőzöttséggel,

kezelés nélkül a kórokozó immunhiányos szindrómát, vagyis AIDS-et okoz. Tavaly világszerte mintegy 690 ezer ember halt bele az AIDS szövődményeibe, írják.

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makám
2021. november 18. 07:14
" az argentinai Esperanza városában élő nőnél 2013-ban azonosították a fertőzést, azonban egyáltalán nem kapott semmilyen kezelést," ismerve a délamerikai állapotokat... nagy eséllyel nem is volt aids-es.
békalepcse
2021. november 17. 21:46
Ilyen esetekről úgy húsznál több éve olvastam. Afrikában prostituáltakat vizsgáltak, akik rendszeresen kigyógyultak az AIDSből. Akkor is értetlenül álltak az eseményekhez. Egyébként egyáltalán nem tartom csodának. Ha mindenki elkapná ha találkozik a hiv vírussal, akkor már az emberiség fele rég beteg lenne.
quimby
2021. november 17. 13:21
Jé és még be se oltották. Ki hitte volnaaa.....
euphorbiapulcherrima
2021. november 17. 10:54
Vagy igaz, vagy nem .Lapozzunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!