Az amerikai külügyminisztérium kibocsátotta az első, „X-gender jelzésű” útlevelet

2021. október 27. 19:09

Az amerikai külügyminisztérium kibocsátotta az első, „X-gender jelzésű” útlevelet a genderbefogadó politika megvalósítása keretében – közölte szerdán a tárca a CNN amerikai hírtelevízió beszámolója szerint.

2021. október 27. 19:09
null

A tárca júniusban jelentette be, hogy korszerűsíti eljárásait, és ennek következtében a kérelmezők maguk választhatják ki a feltüntetendő nemüket, és nem lesz többé szükség orvosi igazolásra, amennyiben a kérelmező által megjelölt nem egyezik meg a más, hivatalos személyazonosító okmányokon szereplő biológiai nemmel.    

Ned Price amerikai külügyi szóvivő szerdán közleményt adott ki, amelyben tudatta: „az X-gender jelzést azoknak a nembináris nemű, interszexuális vagy a hagyományos gender-normarendszert el nem fogadó személyeknek hozták létre, akik útlevelet vagy a külföldön születést igazoló konzuli jelentést kérelmeznek.” A szóvivő hangsúlyozta: a tárca elkötelezett minden ember – köztük az LMBTQI-személyek – szabadsága, méltósága és egyenlősége iránt.    

Price szerint az új jelzést az útlevelet rutinszerűen kérelmezők 2022 elejétől használhatják, azután, hogy a tárca véglegesíti a rendszert és frissíti a nyomtatványokat. 

Az „interszexuális tudatosság napját” elismerő hétfői közleményében a külügyminisztérium úgy fogalmazott: az amerikai politika célja, hogy „véget vessenek a gender, a szexuális orientáció, a genderidentitás vagy kifejezés és a nemi jellegek miatti erőszaknak és hátrányos megkülönböztetésnek”. Az útlevelek kibocsátására vonatkozó, genderbefogadónak nevezett politikával az Egyesült Államok csatlakozik az olyan országok sorához, mint például Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.

(MTI)

Fotó: Bas Czerwinski / ANP / AFP

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2021. október 28. 18:44
Nagy lépés az LMBTQX stb.-nek, nagy lépés az emberiségnek is. Visszafelé. Kiváncsi vagyok, mikor ereszkednek négylábra, a progresszió nevében.
DFK
2021. október 28. 14:50
Nem saját ötlet, de ideírom: én transzkorú vagyok, nyugdíjasnak érzem magam; várom a postást a pénzzel.
kaltran
2021. október 28. 14:38
Üdvözlöm az ötletet. Várom a lófing nemzetségből származó vadbarom nemű útlevél kiállítását Sorosnak és a fütyifejű ciszgender punci nemű útlevél pedig Gyurcsányé lehetne. Suhanunk a szép új világ felé.
Behemoth
2021. október 28. 08:54
És a koszos ásókaromra is van genderelméleti ok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!