Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A román parlamentben megkezdődött a Citu-kormány leváltását célzó indítvány vitája.
Az ülésen felolvasták a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) Elég a szegénységből, drágulásokból és bűnözőkből, le a Citu-kormánnyal! című kezdeményezését. Ebben azzal vádolják a tavaly decemberben – akkor még a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) részvételével – beiktatott jobbközép koalíciós kormányt, hogy a hatalomért folytatott csatározás közepette magára hagyta, és mély politikai, gazdasági, társadalmi válságba sodorta Romániát.
azzal a Florin Citu közösségi oldalára feltöltött, humorosnak szánt animációs felvételt gúnyolva, amely a képregényhős jelmezében ábrázolja a miniszterelnököt.
A koalíciós kormányzás során a miniszterelnökkel nyílt konfliktusba került, a kormányból szeptember elején kilépett USR szerint csak Florin Citut, a PSD és az ellenzéki nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint viszont a teljes jobbközép kormányt „haza kell küldeni”. A PSD és az AUR előrehozott választásokat, nemzeti egységkormányt akar, az USR pedig helyreállítaná a jobbközép kormánykoalíciót, de Citu nélkül.
Citu megüzente: kizárt, hogy a liberálisok ismét közösen kormányozzanak az USR-rel, ha eddigi koalíciós partnerük a PSD-vel és az AUR-ral szövetkezik, és kedden megszavazza a bizalmatlansági indítványt. A kormány megbuktatásához a törvényhozók több mint felének, 234 képviselőnek és szenátornak a szavazatára van szükség. A román média biztosra veszi a kormány bukását, mivel a PSD-nek, az USR-nek és AUR-nak együttesen 280 törvényhozója van. A rendszerváltás óta a mostani a 44. bizalmatlansági indítvány Romániában. A bukaresti parlament eddig öt kormányt váltott le.
(MTI)
Fotó: Facebook/Republica via News.ro