A republikánusok és a demokraták is nekimentek az amerikai külügyminiszternek az afganisztáni kivonulás miatt

2021. szeptember 15. 07:11

Kemény kritikákkal szembesült szenátusi meghallgatásain Antony Blinken.

2021. szeptember 15. 07:11

Kemény kritikákkal szembesült mind a republikánusok, mind a demokraták részéről Antony Blinken amerikai külügyminiszter, akit a törvényhozók az afganisztáni kivonulással kapcsolatban kérdeztek a hétfőn és kedden megtartott bizottsági meghallgatásokon – jelentette kedden az amerikai sajtó. Blinken a nap folyamán a szenátus külügyi bizottsága előtt jelent meg, ahol „helyes dolognak” nevezte az afganisztáni katonai kivonulást, amely véget vetett Amerika leghosszabb háborújának. A külügyminiszter megjegyezte, hogy a nehézségek ellenére az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek sikerült mintegy 124 000 embert evakuálniuk. „A kiürítés rendkívüli erőfeszítést kívánt a diplomatáinktól, valamint a katonai és hírszerzési szakembereinktől, akiknek a lehető legnehezebb körülmények között kellett helytállniuk” – mondta Blinken.    

„A kivonulás végrehajtása végzetesen hibás volt”

Robert Menendez, New Jersey állam demokrata szenátora – aki egyben a külügyi bizottság elnöke is – azt mondta: „az Egyesült Államok kivonulásának végrehajtása egyértelműen és végzetesen hibás volt”. Menendez felhívta a külügyminiszter figyelmét: „a bizottság elvárja, hogy mindenre kiterjedő magyarázatot kapjon a kormány Afganisztánnal kapcsolatos, a januári hivatalba lépésük óta meghozott döntéseiről. A kivonulás egy szomorú kudarc volt” – ezt már James Risch, Idaho állam republikánus szenátora mondta, aki szerint a kormány „alkalmatlansága” miatt egyrészt csökkent az Egyesült Államok nemzetközi hitelessége, másrészt ez vezetett a kabuli repülőtéren elkövetett halálos támadáshoz, amelyben az amerikai hadsereg tagjai és afgán civilek veszítették életüket. Blinken állítása szerint a kormány minden tőle telhetőt elkövetett a „rendkívül nehéz és kaotikus körülmények között”. A külügyminiszter – hétfői meghallgatásához hasonlóan – kedden ismét a Donald Trump vezette előző kormányt hibáztatta a tálibokkal 2020 februárjában kötött megállapodás miatt, amely szerinte „megkötötte Joe Biden amerikai elnök kezét”.    

„Az Egyesült Államok elárulta afgán szövetségeseit”

A tárcavezető hétfőn az amerikai képviselőház külügyi bizottsága előtt nem jelent meg személyesen, virtuálisan csatlakozott a meghallgatáshoz. „Örököltünk egy határidőt, de nem örököltünk tervet” – fogalmazott Blinken, aki azon a meghallgatáson is többször a volt elnököt és kormányát hibáztatta a történtekért. A külügyminiszter „rendkívülinek” minősítette az evakuálási erőfeszítéseket annak ellenére, hogy, mint mondta, körülbelül 100 amerikai állampolgár és valószínűleg több ezer zöldkártya-tulajdonos maradt az ázsiai országban. Mike McCaul, Texas állam republikánus képviselője hétfőn „a szó szoros értelmében vett katasztrófának” nevezte a kivonulást.

A konzervatív politikus úgy fogalmazott:

McCaul azzal vádolta a Biden-adminisztrációt, hogy figyelmen kívül hagyták az amerikai tábornokok és a hírszerzés figyelmeztetéseit. A képviselő szerint az Egyesült Államok „elárulta” afgán szövetségeseit. Gregory Meeks, New York állam demokrata képviselője – aki egyben a külügyi bizottság vezetője is – védelmébe vette a jelenlegi adminisztrációt és azt mondta, hogy nem lehetett volna zökkenőmentesen elhagyni az ázsiai országot. „Örömmel meghallgatnám, hogy néz ki pontosan a zökkenőmentes kivonulás egy rendetlen, kaotikus 20 éves háborúból. Nem hiszem, hogy létezik ilyen” – fogalmazott Meeks.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Drew Angerer

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patópál
2021. szeptember 15. 12:25
"Életemben nem gondoltam arra, hogy feltétlen megadást fogok látni a tálibok felé" Ez jól mutatja egyébként a kulturális ignoranciájukat és ostobaságukat: húsz év megszállás után sincs halvány fingjuk sem a helyi viszonyokról és gondolkodásmódról. Csoda, ha minden egyes demokráciaexportnál pofára esnek?
patópál
2021. szeptember 15. 12:19
Nna, internálják a jegyszedőt.
Anonymtalan
2021. szeptember 15. 08:39
Hiába no, nem csak Biden a hülye, hanem már a komplett Obama adminisztráció is az volt és Pislogi Antal sem különb.
luzitanxaver
2021. szeptember 15. 08:26
Delivered as ordered.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!