Nagy-Britanniában is elérkezett a nyitás ideje

2021. június 28. 21:32

A brit egészségügyi miniszter szerint nincs ok a korlátozások feloldásának halogatására a júliusi céldátumon túl.

2021. június 28. 21:32

A brit kormány a legfrissebb adatok alapján nem lát okot a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldásának további halasztására a július 19-re kitűzött határnapon túl – közölte hétfőn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Hangsúlyozta, hogy a jelenleg használt oltóanyagok ugyanolyan hatékonysággal akadályozzák meg a delta vírusvariáns okozta súlyos megbetegedések kialakulását, mint a korábbi variánsok esetében.

A kormány februárban kidolgozott, négy időpontból álló részletes nyitási menetrendje eredetileg múlt hétfőre irányozta elő a jogi korlátozások teljes feloldását.    

A fertőzés ugyan terjed, a halálozások száma azonban alacsony

Boris Johnson miniszterelnök azonban egy héttel korábban bejelentette, hogy a fokozottan fertőzőképes delta koronavírus-variáns terjedése miatt a kormány július 19-re halasztotta az utolsó, negyedik nyitási lépést. Sajid Javid a londoni alsóházban tartott hétfő esti tájékoztatóján közölte: változatlanul július 19. a teljes nyitás céldátuma, a kormány nem tartja indokoltnak a még további halogatást.    

Javid hangsúlyozta: kétségtelenül emelkedik az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzéses esetek száma az országban, de a Covid-19 betegség okozta halálozásoké továbbra is alacsony.    

A szaktárca hétfő esti összesítése szerint az utóbbi 24 órában országszerte három halálos áldozata volt a betegségnek. 

A nagy-britanniai járvány januári tetőzése idején előfordult, hogy naponta 1800-nál többen haltak meg Covid-19 betegségben, és voltak olyan időszakok, amikor megközelítette a 70 ezret a naponta azonosított új koronavírus-fertőződések száma. Az egészségügyi minisztérium hétfői adatai szerint az elmúlt egy napban 22 ezer újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttről érkezett jelentés.    

Több lehet a fertőzött a regisztráltaknál

Ez azonban minden bizonnyal számottevően magasabb a tényleges napi fertőződési adatnál, a tárca ugyanis már előre bejelentette, hogy a hétvégén egy számítástechnikai fennakadás miatt nagyon sok angliai fertőzéses eset nem került be a statisztikába, és ezeket a hétfői adatok tartalmazzák.    

Az alsóházi képviselőknek tartott hétfő esti tájékoztatásában az egészségügyi miniszter kijelentette: azért sem érdemes a július 19-i határnapon túl halogatni a még érvényben lévő korlátozások feloldását, mivel nem lehet olyan időpontot kijelölni, amelynek Covid-kockázata zéró lenne.    

„Tudjuk, hogy (a koronavírust) nem lehet csak úgy egyszerűen kiirtani, meg kell tanulnunk együtt élni vele” – fogalmazott parlamenti felszólalásában Sajid Javid.    

A szabadságjogok korlátozásának véget kell vetni

Mindent egybevetve, és különös tekintettel arra, hogy a járványügyi mutatók jó irányban haladnak, továbbra is július 19. a kormány által az utolsó jogi korlátozások feloldására kijelölt határnap – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter.    

Javid kiemelte: „július 19-re a kormány céljainak megfelelően a brit felnőtt lakosság kétharmada a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapja.

és a vakcinák több mint hétmillió esetben akadályozták meg a Covid-19 betegség kialakulását.” Javid hozzátette: a vizsgálatok egyértelművé tették azt is, hogy két oltási dózis ugyanolyan hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedéseket a delta koronavírus-variáns okozta fertőzések esetében, mint az először azonosított alfa változat által megfertőzöttek körében.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mykee
2021. június 29. 10:57
Pont ez az oltás lényege. Megakadályozza a súlyos következményeket. Ezért oltunk. Soha nem mondta senki hogy nem lesz fertőzött aki be van oltva. Baj akkor lesz ha az emberek nem újítják meg az oltasukat amikor a mostani hatása elmúlik.
rugovics tibusz
2021. június 29. 01:18
Ennek a szarnak sosem lesz vége.
Rugo
2021. június 28. 23:09
Az EB döntő még a COVID-ot is szivárványosra festi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!