Kiderült, kiket utálnak legjobban a románok

2021. június 03. 20:28

Jelentősen csökkent a magyarellenes hangulat Romániában.

2021. június 03. 20:28
null

Az Avangarde nevű román közvélemény-kutató cég szerda este ismertette legújabb felmérését, amelyben azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak a románok a világ vezető hatalmaihoz, illetve a szomszédaikhoz. Némi meglepetésre kiderült, hogy a románok legnagyobb félelme immár nem a magyar invázió.

A románok legjobban az orosz fenyegetéstől tartanak

Arra a kérdésre, hogy a felsorolt országok közül melyiket tartják Romániára nézve a legnagyobb fenyegetésnek, a válaszadók 24 százaléka Oroszországot jelölte meg, míg a másodikon 1Németország áll, míg Magyarország hat százalékkal a harmadik ezen a listán. 

„Hogy pontosan miért, ez érdekes kérdés – talán mert szembeszegült az Egyesült Államokkal az Oroszországgal közösen épített Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítése kapcsán” – vélekedik a Főtér. 

A „legjobbnak tartott szomszédokat” is megnézték ezen a listán. Az első helyen természetesen Moldova végzett 45 százalékkal, a második Bulgária lett 11 százalékkal, a harmadik Szerbia 8 százalékkal. Magyarország a maga 4 százalékával ezúttal megelőzi Ukrajnát, amely csupán a válaszadók 2 százaléka szerint számít a románok jó barátjának. A Főtér szerint ennek oka az ukrán vezetés azon politikája, mely mostanában nem csupán a kárpátaljai magyarságot, dea bukovinai románságot is hasonlóan sújtja. 

Világszinten Románia legjobb barátja az Egyesült Államok

Legalábbis ezt állítja a válaszadók 26 százaléka, míg érdekes módon a második helyen ezen a listán is Németország áll, 19 százalékkal. Moldova itt már csak a harmadik 10 százalékkal, melyet Nagy-Britannia (5), Oroszország (3) és Franciaország (2) követnek. 

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy mit választana Románia a jelenlegi szövetségesei helyett, 52 százalék az EU-tagságot választaná és csak 19 százalék változtatná meg ezt az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partnerségre. Hasonlóképpen az EU- és a NATO-tagság között, előbbire 49, utóbbira pedig csak 23 voksolna, míg a többség vagy nem tudott, vagy nem akart válaszolni – emelte ki a Főtér. 

Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Független
2021. június 06. 06:56
Pedig nincs már német Erdélyben és Bánátban (eladták a románok mind Németországnak, mint a rabszolgapiacon anno, valutáért, fejpénzért, táblázatba foglalt árfolyamon, miszerint nő-gyerek-munkás-mérnök-orvos, stb, majd a zsidó vallásúakat is, mind, Izraelnek, utóbbinál 440 fő/egy modern baromfi-feldolgozó üzem "árfolyamon", már csak a magyar maradt, de ők nem akarnak elmenni, ezért diszkriminálni és asszimilálni teljes gőzzel a román politika). Így lett ősromán, azaz dáko-román építészeti gyöngyszem a turistáknak mutogatott (amúgy az erdélyi szászok által teremtett-épített) Nagyszeben és Brassó. Nem csak történelmi személyiségeket (Mátyás), de történelmet (1989-es lázongások kirobbantásának okát, azaz Tőkés és Temesvár lakosai szerepének elhallgatása) és építészeti-vallási örökséget (Brassó, Nagyszeben) és már temetőket (Uz-völgye) és sírhelyeket, halottakat is lop a román politikai-oktatási rendszer és közélet!!!!!!!! Ez Kádár János-Horn Gyula és Göncz árpád vezette szdsz egyik fő bűne akik 80 évig hallgattak a Károlyiféle liberális alulművelt, majd Kun bélás 133 napos kommunista rémuralom és terror, DE VÉGEREDMÉNYBEN a Magyar Állam hibájából egy rablóbékediktátum miatt határon kívül maradt 3 milliónyi magyar immáron 100 éves jogfosztottságáról. 4 évvel a 1990-es rendszerváltozás után összeáll a kommunistákkal gönczárpádvezette szdsz, legalizálva a 4 évvel azelőtt még hatalmon lévő, országot kifosztó és emberek, családok 10000-it tönkretevő, el nem számoltatott bűnös, horn gyulás mszmpésekkel? Micsoda egy gerinctelen lépés volt ez a most Karácsonyék által istenített gönczárpádos szdsz-től? Ha akkor Göncz vezette szdsz nem hatalmat és pénzt tekintette volna az Istennek, hanem korábbi elveiket akkor most nem lenne ennyi el nem számoltatott, fullmilliomossá vált volt kommunista-kádárista elvtelen ember a politikában és gazdaságban akik le is züllesztették a magyar politikát rendesen. Szégyenpadra nem talapzatra kellene állítani Göncz Árpád emlékezetét, amiért ezt az erkölcsi hátraarcot bemutatta a történelem színpadán hogy kormányra kerülhessen ő és pártja, elárulva a teljes akkori antikommunista ellenzéket!!!! 2006-ban meg még jó meg is verette a Göncz párt vezette belügyminisztérium a népet, a véresre vert fejű parlamenti fideszes társán jót röhögő Kuncze Gábor akkori belügyminiszter vezetésével. Szégyen ez az szdsz, szégyen göncz árpád, és most ezek és leszármazottaik szerepelhetnek a magyar médiában, mint kuncze gábor meg horn gábor.......meg közben Gergényi szabadon élheti életét, még a göncz árpád másik kedvenc párttársa, a majd 20 évig szabadon lopó, volt főpolgármester demszky gábor által népveretésért adományozott prourbe díjat sem vették vissza tőle??? Mi ez a gyalázatos ma magyar történelem? A 133 napos vörösterror idején volt a politikai morál ilyen mélyen Budapesten mint most! Minden másként lett volna ha göncz árpád nem vétózz ameg anno a Zétényi-Majtényi féle igazságszolgáltatási és elszámoltatási törvénytervezetet. Ez és mai züllött politikának ez is az oka, amit göncz árpádnak és pártjának, az szdsz-nek neveznek.
Akitlosz
2021. június 05. 11:54
Éppen Ukrajna nemzetiségi politikája az a közös pont, amely alapján Románia, Magyarország, Lengyelország és Oroszország összefoghatnának egy oldalon.
brekker
2021. június 05. 11:05
Nem félnek eléggé tőlünk a sunyi kis gecik? Ezért kell fegyverkezni.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. június 05. 08:10
Dobrudzsától hosszú volt az út, hogy a nagyhatalmak létrehozzák a Románia nevű ütközőzónát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!