Ferenc pápa: Európát hideg és sötét demográfiai tél uralja

2021. május 14. 13:16

Az egyházfő kijelentette, Európában tendenciaváltásra van szükség olyan reformokkal, melyek a családot helyezik a középpontba.

2021. május 14. 13:16
null

Hideg és sötét télnek nevezte az európai demográfiai helyzetet Ferenc pápa a születéscsökkenések problémájáról rendezett római találkozón pénteken, ugyanott az olasz kormányfő, Mario Draghi is új családpolitikát szorgalmazott. Ferenc pápa kijelentette, Európában tendenciaváltásra van szükség olyan reformokkal, melyek a családot helyezik a középpontba.    

Úgy vélte,

a fiatalok többsége gyermeket akar, de vágyaikat befagyasztja az Európát uraló hideg és sötét demográfiai tél.

Már nem a dicső múlt, hanem lakóinak kora teszi öreggé Európát

Megjegyezte, hogy az öregnek nevezett európai kontinens már nem dicsőséges múltja, hanem lakosságának előrehaladott kora miatt viseli azt a jelzőt. A katolikus egyházfő „generációs fenntarthatóságot” szorgalmazott, példaként említette a járványhelyzetben elszegényedett fiatalokat, akik a pápa szerint csak társadalmi és gazdasági szolidaritással képesek családot alapítani.    

Az Európa és kiemelten Olaszország súlyos demográfiai helyzetéről, a Vatikánnal szomszédos konferenciateremben rendezett találkozó a Születési Fórum nevet kapta. Elemzők rámutattak, hogy ez volt az első alkalom, hogy az olasz intézményes élet képviselői a születéscsökkenés megállításáról tartottak nyilvános rendezvényt.    

Mario Draghi kormányfő hangoztatta: gyerekek nélkül Olaszország eltűnik

A miniszterelnök a nőket támogató családpolitikát sürgetett.    

Gian Carlo Blangiardo, az Istat statisztikai hivatal elnökének adatai szerint Olaszország egységesítése, vagyis 1861 óta nem volt ennyire alacsony a születések száma. 2019-ben évi félmillió alá süllyedt a gyermekszületési szám, tavaly 407 ezren jöttek világra, ez év végére pedig 400 ezer alatti számot várnak.    

A születések és halottak száma alapján az utóbbi öt évben évente több mint 200 ezer fővel csökkent Olaszország lakossága. Elhangzott, hogy a tavalyi járványévben a felére esett vissza a házasságkötések száma a korábbi évi 184 ezerről. Az Istat elnöke rámutatott, hogy a demográfiai csökkentést egyedül Németország, Lengyelország, Szlovákia, Romania, valamint Magyarország tudta megfékezni megfelelő családtámogatási politikával.

(MTI)

MTI/AP/Andrew Medichini

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. május 15. 11:21
Vatikánban milyen a demográfiai helyzet? A pápának a saját országát sikerült megfiatalítania sok gyerekkel?
Akitlosz
2021. május 15. 11:19
Kétlem, hogy Németország megfelelő családtámogatási politikával fékezett volna. Inkább más kontinensekről importált szapora népségekkel. Berlinben kb. átlag egy német gyerek jut egy iskolai osztályra.
Bell & Sebastian
2021. május 14. 15:52
Milyen érdekes, hogy ezen a megnyilatkozásán nem mernek fogást találni a szidók (nem elírás!). Csakhogy egyszerre két urat szolgálni meglehetősen bajos. Az külön öröm, hogy mi rendezzük az Oltáriszentség Kongresszust. Mondjuk kettő köcsög olimpia után már nem vagyok rá annyira büszke.
Robur
2021. május 14. 15:33
Járjál jó példával az élen, papa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!