Vétóval fenyegetőzik Kurz, ha nem kap több vakcinát Ausztria

2021. március 30. 21:53

Belengette a vétót az osztrák kancellár a Politico szerint – ha valóra váltja a fenyegetését, 100 millió adag Pfizer-vakcinától eshet el az Unió.

2021. március 30. 21:53
null

Egymillió adag Szputnyik V-vakcina szállításáról tárgyal Ausztria Oroszországgal – írtuk meg korábbi cikkünkben.

„Nem az számít, hogy honnan érkezik a vakcina, hanem hogy biztonságos és hatékony” – nyilatkozta Rudolf Anschober egészségügyi miniszter, aki az az orosz oltóanyag nemzetközi terjesztéséért felelős befektetési alappal (RDIF) folytatott egyeztetéseket.

Az osztrák kancellár emiatt Dánia miniszterelnökével együtt Izraellel kezdett egyeztetésekbe, s most úgy tűnik, Oroszország felé is nyitni fog Kurz. A Kurier beszámolója szerint a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, áprilisban 300 ezer adag Szputnyik V vakcinát szállítana Oroszország Ausztriának, májusban 500 ezret, majd júniusban 200 ezret, azaz összesen egymilliót. Az osztrák kancellár egyébként maga is

úgy fogalmazott korábban, akár Sinopharm vagy a Szputnyik V készítményét is beadatná magának.

Azonban nem csak a keleti, a nyugati vakcinákkal kapcsolatban sem teljes az egyetértés Kurzék és az EU között.

A Politico beszámolója szerint ugyanis – a tudósítást az Azonnali szemlézte – az Európai Tanács ülésén éles vita alakult ki a vakcinaszállítmányok elosztása kapcsán.

Az ügy előzménye, hogy az Európai Tanács a csúcstalálkozó után kiadott nyilatkozatában megerősítette a lakosságarányos szétosztás elvét, de emellett arról is döntöttek, hogy a 2021 második negyedévére ütemezett 10 millió adag amerikai-német Pfizer-BioNTech-vakcina elosztásának feladatát az Állandó Képviselők Bizottságának delegálja.

Így tehát a brüsszeli nagykövetek fogják megtárgyalni a június 30-ig érkező 10 millió adag Pfizer-BioNTech-vakcinák elosztását, ami lehetőséget biztosít az országoknak arra, hogy újratárgyalják az elosztások arányát.

A rejtett cél az lehet, hogy hogy azokba az országokba érkezhessen több oltóanyag, ahol éppen tombol a járvány harmadik hulláma, és az oltáskampánnyal sem állnak túl jól – ilyen Bulgária vagy Litvánia – jegyzi meg az Azonnali.

Ezzel elégedetlen Kurz, aki a brüsszeli lap szerint

azzal fenyegette meg uniós kollégáit, hogy Ausztria megvétózza az EU opciós jogát 100 millió adag Pfizer-BioNTech vakcinára,

ha országa nem kap több vakcinát, mint eddig. Kurz a belebegtetett vétó mellett megismételte korábbi álláspontját, miszerint az EU-ban nem igazságosan osztják szét a vakcinaszállítmányokat. A Pfizerrel kötött szerződés értelmében az Európai Bizottságnak április közepéig kell jeleznie a gyártónak, hogy igényt tart-e a már lekötött 400 millió adag vakcina mellé újabb 100 millióra.

Nyitókép:Joe Klamar /AFP

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. március 31. 13:19
Már keső! A gyaszolok es a naponta meghalók nem köszönik meg se neki, se ursulanak! Macron es merkel mar putyinnal könyörög, terden allva! Erdekes!
Szedlacsek
2021. március 31. 11:54
Kurz-vétó – demokratikus Orbán-vétó – antidemokratikus Kérdés: ki választotta meg a médiát hatalmi ágnak és hány évre? És ki ellenőrzi?
duzur
2021. március 31. 11:22
Az AstraZeneca körül ujra vannak aggasztó hírek és mégis lehet, hogy az osztrákok még kevésbé bíznak az orosz vakcinába, mert nyugaton nem müködik a titkolózás, keleten, ahol föleg a cenzúra müködik, nem igazán tudni, mi a helyzet...
duzur
2021. március 31. 11:05
Elképedve figyelem, hogy hogy lett az EU ifjú titánjából, az EU megvetett figurája. A sikeres sunny boy-nak, már Bécsben kezdett süllyedni a csillaga, amikor kiderült, hogy pénzügyminisztere pont a vakcinák rendelésénél vagyis a legrosszabb helyen, spórolt, ami részben oka annak, hogy nincs elegendö oltó anyaga Ausztriának. Ekkor másokat kezdte okolni ezért -ugy Bécsben mint az Unióban-, míg ki nem derült, hogy ö volt a ludas és persze közvetve Kurz maga, aki elözöleg azt hangoztatta, hogy a pandémia kezelése "Chefsache", vagyis azért elsödlegesen ö felel. Ezután jött az a kínos helyzet, hogy kiderült, mennyire nem komoly szakemberek, hanem csak csókosok kaptak zsíros nagy állásokat Kurz közremüködésével. Ez egyrészt azért kínos, mert az ö pártja azt igérte, hogy pont az ilyesmit szünteti meg, másrészt persze az is undoritó amikor a szocik (SPÖ) meg a szélsö jobb (FPÖ) ugy tesz mintha náluk ez nem igy lenne... Ezek az ügyek megviselték Kurzot és most még kinosabb helyzetbe manöverezte magát az EU-ban is. Pár napja még ugy lépett fel mint aki a szegényebb EUs országok érdekeit akarja ott képviselni, azt reklamálva, hogy azok miért kaptak kevesebb vakcinát. Most pedig már azért veri az asztalt, hogy Ausztria miért nem kap többet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!