Újabb 200 embert vádolnak puccskísérlettel Törökországban

2021. március 23. 09:30

Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökországban újabb 184 ember, köztük katonák ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-ei puccskísérletért a török hatóságok által felelőssé tett nemzetközi gülenista hálózattal.

2021. március 23. 09:30

A 184 ember – köztük 123 aktív szolgálatos katona – őrizetbe vételét az égei-tengeri török kikötőváros, Izmir főügyészsége rendelte el. Az érintettek között rendfokozat szerint két ezredes és hét őrnagy is van. A razzia Törökország 81 tartományából 53-ra, továbbá arra a kizárólag Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságra terjed ki, ahol Törökország jelenleg mintegy 35 ezer katonáját állomásoztatja. A rendőrség 150 gyanúsítottat már őrizetbe vett. Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muszlim hitszónok mozgalmát vádolja a 2016-os meghiúsult hatalomátvételi kísérletért.

Gülen azonban tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez.

A hivatalos török álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába.

Az immár több mint négy és fél éve tartó megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtotta és sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett tagjait és támogatóit is. A hatóságok az elmúlt években százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ezreket ítéltek szabadságvesztésre, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, orvosokat, tanárokat, üzletembereket és újságírókat, ami miatt az ankarai kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!