Embercsempész bandára csapott le Németországban az Europol

2021. március 17. 21:39

Teherautókban szállították a szíriai migránsokat Németországba több, mint 12 millió forintnak megfelelő összegért.

2021. március 17. 21:39
null

Illegális bevándorlókat a Nyugat-Balkán országain át Nyugat-Európába csempésző szervezett bűnözői csoport tagjait fogták el Németországban – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözői csoport nyolc tagját fogták el, akik ez idáig legkevesebb 80 migránst juttattak el  Németországba. Az embercsempészek azt vállalták, hogy Törökországból Németországba szállítják az illegális bevándorlókat. Ezért fejenként leglevesebb 3500 eurót (mintegy 1,2 millió forint), de sok esetben 12 ezer eurót (mintegy 4,3 millió forint) is elkértek.    

A Közel-Keletről, elsősorban Szíriából, valamint Egyiptomból és Törökországból érkező migránsokat a gyanúsítottak

teherautókkal, gyakran életveszélyes körülmények között csempészték be az Európai Unió területére.    

A bűnözők, annak érdekében, hogy elkerüljék az esetleges ellenőrzést, társaikat küldték előre, hogy a határokon és a közutakon eltereljék a határőrök és rendőrök figyelmét. Az akció során a rendőrök több járművet, elektronikus eszközöket és különböző dokumentumokat foglaltak le – közölték.

(MTI)

Fotó: Europol

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2021. március 21. 08:49
Írjuk át ezt cikket úgy, hogy Németország helyett a Földközi tengert és Lampeduza szigetét, teherautó helyett NGO hajókat írunk. Ja, ilyen cikket még nem olvastam.
Nehidd El
2021. március 17. 23:06
Csak én olvasom ki ebből a hírből azt, hogy az Europol nélkül a német rendőrség a füle botját sem mozgatta volna?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!