Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A Bukaresti Táblabíróság jogerős ítélete értelmében Brassó megye önkormányzatának nem kell eltávolítania a kétnyelvű feliratot a megye Székelyföld felőli határából – közölte csütörtökön közösségi oldalán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Brassó megyei szervezete.
A Brassó megyei önkormányzat évekkel ezelőtt magyar feliratokat is kihelyezett a Brassó és Kovászna megye határán épített megyekapura. Az önkormányzat a Brassóból Székelyföld felé utazóknak magyarul is jó utat kívánt, a Székelyföldről Brassó megyébe érkezőknek pedig magyarul is feltüntette a megye nevét. Ezt támadta meg 2018-ban a bíróságon a székelyföldi románok jogvédelmére alakult, de valójában a magyar szimbólumok és feliratok eltüntetéséért harcoló Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).
Az egyesület arra hivatkozott, hogy a törvény csupán azokban a közigazgatási egységekben engedi meg a többnyelvű feliratozást, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, Brassó megye pedig nem tartozik ezek közé.
és 2020 márciusában a Bukaresti Törvényszék arra kötelezte Brassó megyét, hogy távolítsa el a megyekapuról a magyar feliratokat. A fellebbezéskor a kolozsvári AGFI emberi jogi szervezet is belépett a perbe. A Bukaresti Táblabíróság a szerdai jogerős határozatában semmissé nyilvánította az elsőfokú ítéletet. A bírák úgy találták, hogy az Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nem perképes az ügyben.
Egy korábbi jogerős ítéletben – melynek az indoklását is közzétette a Bukaresti Táblabíróság – arra hivatkozva állapította meg az ADEC perképességének a hiányát, hogy a szervezet a román nemzetiségűek jogaiért harcol, a magyar feliratok pedig nem a román nemzetiségűeknek szólnak. A táblabíróság akkori ítéletében az szerepelt, hogy a magyar feliratok kifogásolása nem szolgálja az egyesület céljainak a megvalósulását.
(MTI)
Fotó: Székelyhon