Több orosz városban ellenzéki tüntetőket vettek őrizetbe

2021. január 23. 16:25

Szombaton szerveztek Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatására tüntetéseket, moszkvai idő szerint délután négyig 1090 embert állítottak elő.

2021. január 23. 16:25
null

A politikai megmozdulások elleni hatósági fellépés megfigyelésére szakosodott OVD-Info szerint moszkvai idő szerint délután négyig 1090 embert állítottak elő, Moszkvában háromszázat, Szentpéterváron pedig 162-őt. A tüntetők mindkét nagyvárosban áttörték a kordont, a rendőrök gumibotot használtak.

A Meduza ellenzéki hírportál szerint a többtucatnyi városra kiterjedő megmozdulásokon több tízezren vesznek részt. A Távol-Keleten elkezdődött tüntetések Szibéria és az Ural településeit, majd Moszkvát és Szentpétervárt is elérték. Az orosz belügyminisztérium szerint Moszkva belvárosában, a Puskin téren négyezren gyűltek össze, a Reuters hírügynökség ennek a tízszereséről számolt be. Szentpétervárról és Jekatyerinburgból is többezres részvételről szóltak a sajtójelentések. Több helyen a mobilinternet lelassulására panaszkodtak a tüntetők, a szolgáltatók szerint azonban csak helyi túlterheltségről lehet szó.

Buzdítások

A hatóságok már a szombati tüntetéseket megelőzően őrizetbe vettek ismert ellenzékieket, nem engedélyezett tüntetések szervezése vagy fiatalkorúak felbujtása címén. Közülük többeket előzetes letartóztatásba helyeztek vagy megbírságoltak. A közösségimédia-szolgáltatókat az elmúlt napok folyamán felszólították, hogy távolítsák el a tüntetésre buzdító bejegyzéseket, amelyeket a hivatalos szervek törvénysértőnek tekintenek. A hatóságok emlékeztettek rá, hogy a koronavírus-járvány miatt gyülekezési tilalom van érvényben. Az oktatási minisztérium felhívással fordult a szülőkhöz, hogy a megmozdulásoktól tartsák távol gyerekeiket, és szervezzenek közös családi programot szombatra.

Az orosz külügyminisztérium pénteken Telegram-bejegyzésben kifogásolta, hogy a moszkvai amerikai nagykövetség honlapján olyan részletes tájékoztatást tett közzé a tervezett tüntetések helyszíneiről és időpontjairól, amely szerinte meghaladta a saját állampolgárai védelméhez szükséges figyelmeztetést.

Mérgezés, visszatérés

Az elkülönítőben tartott Navalnij pénteken videoüzenetet tett közzé az Instagramon, amelyben közölte, hogy pszichikai értelemben kiegyensúlyozott, és nem foglalkozik az öngyilkosság gondolatával. A tiltakozásokat azt követően hirdették meg aktivisták, hogy a berlini gyógykezelésről hazatérő Navalnijt január 17-én késő este a moszkvai repülőtéren őrizetbe vették. A másnap megtartott bírósági tárgyalásról, amely elrendelte a politikus 30 napos előzetes letartóztatását, a közösségi médiában maga Navalnij is tüntetésre hívta fel a híveit.

Navalnijt azért kezelték Németországban, mert augusztus 20-án több nyugati laboratórium egybehangzó állítása szerint Szibériában megmérgezték egy, a „novicsok” csoporthoz tartozó idegméreggel. Moszkva tagadja ezt, mindaddig nem hajlandó nyomozást indítani az ügyben, amíg bizonyítékot nem kap a vád megfogalmazóitól.

A Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) kedden közzétett egy kétórás dokumentumfilmet, amelyben azt állította, hogy Vlagyimir Putyin elnök egy 100 milliárd rubelt (mintegy 400 milliárd forintot) érő titkos uradalmat építtetett ki magának a Fekete-tenger partján, Gelendzsik üdülőváros közelében. Az anyagot szombat délután öt óráig több mint 69 millióan látták a YouTube-on.

Az ellenzéki politikust azzal vádolta meg az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN), hogy többször is megszegte a rá korábban egy gazdasági bűncselekmény címén kirótt lakhelyelhagyási tilalmat, és kezdeményezte az ügyben rá kiszabott szabadságvesztés felfüggesztettről letöltendővé változtatását. A FSZIN kifogásolta, hogy a politikus nem tért azonnal haza, miután kiengedték a berlini Charité kórházból. Jogi képviselői szerint azonban ügyfelük ezt követően is ambuláns kezelésre szorult a klinikán.

(MTI)

Címlapfotó: Jevgenyij Odinokov / Sputnik / AFP

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2021. január 23. 20:25
jol szetbirsagolni oket es meg is van a fedezet a csaladsegito rendkivuli juttatasokra
Csigorin
2021. január 23. 20:22
varom az amerikai demokratak nyilatkozatat milyen szornyu dolog az eroszakos tuntetes
Gregorius
2021. január 23. 19:44
Az oroszok a gáz és olajárak miatt nincsenek túl jó helyzetben, ezért nyilván idegesek, a vírusról nem is beszélve. Szerintem Navalnijra bőven elég lett volna egy nyomkövetőt tenni.
kisgul
2021. január 23. 19:22
Minek mentek oda? Amúgy Macron rendőrsége sokkal brutálisabb, mégse hőbörög a sok libernyák, hogy a spanyolokról már ne is beszéljünk! Na libernyákok, lehet összehasonlítani!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!