Őrizetbe vették a szlovák pénzügyi felügyelet volt vezetőjét

2021. január 29. 11:47

A szlovák rendőrség korrupció és közbeszerzési eljárás befolyásolásának gyanújával vett őrizetbe több személyt.

2021. január 29. 11:47
null

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint az őrizetbevételekre a rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) akciója során kerül sor. A „Vámszedő” fedőnevű akcióban kilenc embert vettek őrizetbe, ennél többet a rendőrség a folyamatban lévő ügyre hivatkozva nem árult el.

A liberális Denník N, szlovákia lap közlése szerint az őrizetbe vettek egyike Frantisek Imrecze, aki 2018 szeptemberéig volt a pénzügyi felügyelet vezetője. A liberális lap szerint az üggyel összefüggésben a rendőrség eljárást indított – egy szerintük a volt kormánypárthoz, az Irány-Szociáldemokráciához közel álló nagyvállalkozó – Jozef Brhel ellen is, akinek testvérét ugyancsak őrizetbe vették. A TV Joj információi szerint az őrizetbe vett személyek között van Milan Grega, a pénzügyi felügyelet számítástechnikai részlegének volt vezetője is.

A NAKA már novemberben és decemberben is több komoly visszhangot kiváltó rajtaütést hajtott végre, amelyek során főként magas rangú rendőrségi, titkosszolgálati és más tisztségviselőket, illetve befolyásosnak tartott gazdasági szereplőket vettek őrizetbe. Ezeknek az őrizetbevételeknek a sorozatát élesen bírálták a jelenlegi szlovák parlamenti ellenzék legfőbb szereplői – az előző kormány politikusai –, akik azt állítják, hogy Igor Matovic kabinetje politikai küzdelemre használja a rendőrségi őrizetbevételeket.

(MTI)

Nyitóképen: Imrecze egy korábbi rádióinterjúján. Forrás: YouTube

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2021. február 05. 11:24
Nálunk ez a "kemény kéz" politika mikor jön??????????????? Mar nagyon hiányzik!!!!!!
Armageddon
2021. február 02. 14:14
Eeez igen! Ilyen nálunk nem fordulhatna elő. Megvesztegethetetlenek!
villogókékfog
2021. január 29. 12:20
Kezdenek elpárologni Fico emberei. A rendőr-főkapitány már az előzetest sem élte túl.
Krupp Skya
2021. január 29. 12:18
Karácsony is így fog járni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!