Lecsaptak a gyermekkereskedőkre Európa-szerte

2020. november 04. 19:14

Közel négyszáz gyermekkereskedőt állítottak elő és mintegy 250 áldozatukat azonosították Európa-szerte – jelentette az Europol.

2020. november 04. 19:14
null

Az emberkereskedelem felszámolására a közelmúltban végzett művelet során 388 gyermekkereskedőt állítottak elő és 249 feltételezett áldozatot azonosítottak Európa-szerte – közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint az akcióban részt vevő országok rendőrsége, bevándorlási hivatalai, határőrsége, szociális és gyermekvédelmi szolgálatai részvételével tartott művelet az előállítások mellett további 19 gyanúsított azonosításához és 40 eljárás megindításához vezetett.

Az emberkereskedők 249 feltételezett áldozata közül 61 kiskorú, 107 áldozat életkorát még nem határozták meg.

A műveletben tizenkét ország – Ausztria, Belgium, Horvátország, Ciprus, Németország, Litvánia, Portugália, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Hollandia és az Egyesült Királyság – közel 5400 illetékese vett részt, akik mintegy 59 ezer embert ellenőriztek, 1500 helyszínt, 16 ezer járművet és 40 ezer iratot kutattak át.

Az Europol tájékoztatása szerint a gyermekkereskedő bűnözői csoportok szervezetten, több uniós országban, határokon átnyúló formában működnek. A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat keresik. Az Európai Unión belül a kiskorúakat szexuális, vagy különbözőféle munkákra többnyire saját rokonaik adják el.

Az unión kívülről érkezett kiskorúak esetében az embercsempészek a gyermekek rokonaiknak vagy törvényes gyámjainak adják ki magukat. A bűnözők gyakran bántalmazzák a gyermekeket, vagy nemi erőszakot követnek el rajtuk. Koldulásra, vagy bűncselekmények, például lopás, rablás, csempészés elkövetésére, vagy szexuális szolgáltatás nyújtására kényszerítik őket. A nehezebb azonosítás végett a bűncselekmények elkövetését követően gyakran határokon át utaztatják a gyerekeket – közölték.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. november 05. 06:40
"...saját rokonaik adják el." Na, ez vajon valamilyen népcsoporhoz sorolható?
Akitlosz
2020. november 04. 21:19
250 gyerekre 400 kereskedő? Akkor ez nem tűnik akkora nagy üzletnek, még akkor sem, ha a számok nem pontosak.
ujujuj
2020. november 04. 20:52
Szoktam érvelni a halálbüntetés ellen, de most kurva nehezen menne. Nem jönne meggyőződésből.
Zakar ZoItán BéIa
2020. november 04. 19:36
Megölni az összes férget!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!