Trump reagált Michelle Obama támadására

2020. augusztus 18. 18:21

„Kérem, magyarázza el valaki Michelle Obamának, hogy Donald J. Trump nem lenne itt, a gyönyörűséges Fehér Házban az ő férje munkája nélkül” – írta Twitteren az elnök.

2020. augusztus 18. 18:21
null

Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren válaszolt Michelle Obama volt first lady őt bíráló, előző napi beszédére, és korruptnak minősítette Barack Obama kormányzatát.

„Obama és Biden kormányzata a történelem legkorruptabb kormányzata volt, beleértve azt a tényt is, hogy rajtakapták őket a kampányom munkatársai utáni kémkedésen, amely országunk történetének legnagyobb politikai botránya. Ezt hazaárulásnak nevezik. Köszönet a kedves szavakért, Michelle!” – írta Trump.

A demokraták elnökjelöltállító konvenciójának első napján, hétfő este Michelle Obama mondta a záróbeszédet, amely nagy visszhangot keltett az amerikai politikai és közéletben. A The Hill című újság szerint a korábbi elnök felesége „ragyogott”, amikor „közvetlen támadást intézett érzelmekkel áthatott beszédében”. A CNN elemzője pedig rámutatott, hogy Michelle Obama olyat tett, amit elődei még soha, azaz „örökre megváltoztatta, ahogyan volt first ladyk kampányokban élnek a fantasztikus befolyásukkal”.

Hosszas beszédében Michelle Obama azt fejtegette, hogy Trump „rossz elnök”, aki szerinte „egyszerűen képtelen annak lenni, akire nekünk szükségünk van”. Arra buzdította az amerikaiakat, hogy szavazzanak Joe Bidenre „úgy, mintha az életük függne től”.

Donald Trump már keddre virradóra reagált a beszédre. „Kérem, magyarázza el valaki Michelle Obamának, hogy Donald J. Trump nem lenne itt, a gyönyörűséges Fehér Házban az ő férje munkája nélkül” – írta a Twitteren. Majd leszögezte: a Trump-kormányzat „a történelem legnagyszerűbb gazdaságát építette fel” és „milliók életét mentette meg”. Emellett hozzáfűzte, hogy jelenleg „még a korábbinál is erőteljesebb gazdaság” újjáépítésén fáradozik.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LAW AND ORDER
2020. augusztus 20. 07:32
A néger felesége teljesen el van tévedve, a nevetséges, felvételről sugárzott beszédében még a koronavírus halálozási számát is rosszul tudta!
barany
2020. augusztus 19. 16:18
"Kamerák előtt utasította vissza férje közeledését Melania Trump" -írja az ATV. Obamánéhoz, és az angolszász balliberális bulvárlapokhoz csatlakozva, ők is "beleszálltak" Trump-ba. (Ahogy a ballib ezt a durva kifejezést ínyenc kéjjel szokta használni.) "Kínos szituációba keveredett Melania és Donald Trump. Többször volt már rá példa, hogy a first lady nyilvános megjelenések során nem viszonozta férje gesztusait, most pedig egy újabb esetről készült felvétel" -szól a hírmagyarázat. De tévednek. Ebben az esetben nem a férj visszautasításáról van szó, hanem női elővigyázatosságról. Arról, hogy a repülőgépek leszálló lépcsőjén rendszerint uralkodó szél ne csapja a nyakába a szoknyáját. Tessék alaposan megnézni a videót. Amikor a gép ajtajában megjelennek, a first lady még hagyja, hogy férje megfogja a kezét. Majd a továbbiakban azt is látni lehet, hogy táskájával leszorítja a szoknyáját. Ha Obamáné kritikája is csak annyira hiteles, mint ez a tudósítás, akkor Trumpnak nem kell rettegnie a választástól.
Karbantartó9
2020. augusztus 19. 14:32
Amit az obama-kormányzatnak köszönhetünk: - arab tavasz: Líbiában a férfiak havi 1500 dollárt kaptak, annyi volt az olajkitermelés, most polgárháború, szegénység, boko-haram terrorista irányítás van. EU irányú kivándorlás - arab tavasz: Egyiptom: a turizmus a szinte nullára esett, fegyveresek mindenhol, rendszeres zavargások. EU irányú kivándorlás - arab tavasz: Tunézia, leállt a turizmus, mérhetetlen szegénység, jelentős boko-haram befolyás. EU irányú kivándorlás - Ukrán válság: a kormányt a felszított hazugságokkal megbuktatta az obama-soros anrchista banda, erre reagálva az oroszok elfoglalták a Krimet, azóta is háborúban állnak. Az ukrán gázszolgáltató legfelső vezetésének tagja Joe Biden fia, obama jóbarátja. - soros gyorgy hangzatosan visszavonul, és megkezdi világformáló munkáját: különféle országok kisebbségi ellenzékét támogatják jelentős összegekkel, hogy azok a demokratikusan választott hatalmat leváltsák (álhírekkel, feszültségkeltéssel, lázítással), hogy aztán az általuk hatalomra került gyenge, illegitim kormányokat ők irányíthassák (befektetések, állami javak privatizálása, EU-s egyezmények USA szájíze szerinti alakítása, multik lobbitevékenysége) Ilyen aljas, mocskos vezetése az USÁ-nak sosem volt. S a világ is megsínylette.
Anonymtalan
2020. augusztus 19. 10:59
"Arra buzdította az amerikaiakat, hogy szavazzanak Joe Bidenre "úgy, mintha az életük függne ettől."" Valóban az életük függ ettől, ha megvásztaják Joe Bidéjét, az ekvivalens azzal, mintha egy nitroglicerines hordót neki állnának teljes erőből rugdalni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!