Megkoronázott helyreállítás

2020. július 20. 14:10

Visszakerült a címer a váradi püspöki palotára.

2020. július 20. 14:10
null

Visszakerült a nagyváradi római katolikus püspöki palota főhomlokzatára az építtető Patachich Ádám püspök címere, amely a hagyománynak megfelelően díszítette az 1762 és 1776 között épült barokk épületegyüttest, írja a Krónika.ro.

„A Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota homlokzatára visszahelyeztük Patachich Ádám címerét” – jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye. A fényképes posztban emlékeztettek egyúttal, hogy a címer rekonstrukciójához a 19–20. század fordulóján készült fényképeket, valamint Patachich Ádám püspök egyéb, fennmaradt – elsősorban a váradi püspökként kiadott, hivatalos nyomtatványain megjelenő – címerábrázolásait használták fel.

A címert Fekete Tibor szobrász készítette el római cementből László Attila restaurátor közreműködésével. A címer az 1968-ban megkezdett felújításáig állt a főhomlokzat középső rizalitját koronázó timpanonban, ekkor vétették le és pusztították el az épület múzeummá alakításáról döntő kommunista hatóságok. A mostani felújítási terv elkészítésekor döntés született az elpusztult címerdombormű rekonstrukciójáról és visszahelyezéséről – nyilatkozta korábban a sajtónak Böcskei László megyés püspök, aki szerint a címer visszahelyezésével mintegy megkoronázzák a teljes körű helyreállítási munkálatokat. 

(Krónika.ro)

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizökkentidő
2020. július 20. 14:28
Ahol a kalap a korona felett helyezkedik el, ott az egyház magasabb rangúnak tartja magát. 7:05-től magyarázat a videóban: https://www.youtube.com/watch?v=kat0y1Smspg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!