Teljes rejtély, mire számíthatunk – mi történt a szlovákiai választáson?

2020. március 01. 14:52

A szlovák pártok meg tudtak újulni, a magyar formációk fokozatosan elhasználódtak, és hogy a választáson győztes Igor Matovič pontosan mit képvisel, azt talán még maga se tudja – mondja Tokár Géza felvidéki politikai elemző a Mandinernek. Választás utáni interjúnk!

2020. március 01. 14:52
Rajcsányi Gellért
Rajcsányi Gellért

Nyitókép: Igor Matovič a támogatói körében

Az adatokból előre is valószínűsíthető volt a magyar kötődésű pártok parlamenten kívül maradása, de azért elszomorító a fejlemény: mi a történtek tanulsága a felvidéki magyarság számára?

Kicsit elcsépelt tanulság, de egyszerűen a jelenlegi viszonyok közepette, versenyhelyzetben két etnikai szavazókra hajtó párt – az egyszerűség kedvéért jellemezzük így a Hídat az utóbbi pár hónap alapján – nem képes sikeresen versenyezni egymással. Szükség van valamiféle összefogásra, de egyben arra is, hogy valamiféle értékeket kerítsenek köré, járjon legalább részleges elitcserével. Azért elcsépelt tanulság, mert pont ugyanezt már a nyáron is el lehetett mondani, sokan el is mondták.

Tényleg leáldozóban az etnikai politizálás a Kárpát-medencében, ahogy egyre több magyar szavaz a többségi társadalom különböző színezetű pártjaira?

Szerintem nem, de

az elitben való bizalom rohamosan romlik.

A szlovák pártok meg tudtak újulni, a magyar formációk pedig fokozatosan elhasználódtak, de attól még az etnikumspecifikus problémák és a régiós problémák is megmaradtak.

Hogyan tovább, felvidéki magyar politika?

Pár hétig biztosan nem történik érdemi előrelépés a hangzatos nyilatkozatok ellenére sem, hosszú távon pedig elindulhat egyfajta egyesítési folyamat. Hogy ebben a folyamatban milyen pártok alakulnak át, szűnnek meg vagy üresednek ki, azt még nem látni. Elképzelhető az is, hogy az egyes hatalmi körök inkább egymást fogják hibáztatni a kudarcokért.

Tokár Géza

A választás győztese Igor Matovič pártja lett, sokaknak igazi sötét ló ő: mit képvisel valójában és mi a tartalom a protesthangulatra építő populizmus mögött?

Hogy pontosan mit képvisel, azt még maga se tudja szerintem, érdekes lesz figyelemmel követni a kormányprogram kialakulását. Azzal szerzett lendületet a választási kampányhajrában, hogy internetes szavazást indított egy intézkedéscsomagról, ami az OLANO kormányra lépésének feltétele, nyilván ezeket a feltételeket most ő diktálja. Több közülük elsőre jó ötletnek hangzik bár, de gyakorlatilag nehezen valósítható meg, például hogy a korrupciót bejelentők jussanak hozzá az elcsalt összeg ötven százalékához, vagy a szavazáson részt vevő polgárok kapjanak kedvezményt az állami szolgáltatások árából. Néhány pedig viszonylag egyszerűen átültethető a gyakorlatba, mint az elektronikus szavazás.

Ideológiai szempontból teljes rejtély, mire számíthatunk.

Kivel tud majd kormányozni? Egy OL'aNO-SaS-Kiska koalíció működőképes tudna lenni? Illeve Boris Kollárnak lehet bármilyen szerepe az új kormányzatban?

Az OL'aNo-SaS-Kiska koalíció a minimális forgatókönyv, de Matovič már jelezte, hogy alkotmányos többséget akarna kialakítani – ehhez pedig Boris Kollárra van szüksége, azaz egy negyedik pártra. Nélkülük mindössze három szavazatnyi többsége lenne a parlamentben a koalíciónak, és könnyen elképzelhető, hogy a kaotikus viszonyok közepette ez nem mindig bizonyulna elégnek. A Smer és Kotlebáék biztosan nem jönnek szóba partnerként.

A Smer hatalmi pártból valószínűleg az ellenzék vezető ereje lesz: mi várható, kemény utóvédharc és árnyékállami szervezkedés az új kormány ellen?

Elképzelhető, bár az utóbbi évek eseményei arról szóltak, hogy az árnyékállami szervezkedés és belharcok már a régi kormány struktúráiban is jelen vannak, és egyáltalán nincs összezárás a háttérintézményekben, hanem klikkharcok dúlnak. A Kuciak-gyilkosság belsős fejleményei ugyanolyan gyorsan jutottak el az újságírókhoz és a nyilvánossághoz, mint a hatóságokhoz. 

A Progresszív Szlovákia elbukása meglepetés: nagyobb volt a mozgalom körüli médiafüst, mint maga a mozgalmi láng?

A PS-Spolunak a parlamentben lenne a helye, ha a párt nem követ el alapvető, súlyosnak bizonyuló stratégiai hibákat. Elrontotta a kampányát, nem volt képes megfelelő témákat találni, és

a párt médiatúlsúlya miatt gyakorlatilag minden ingadozó szavazó készpénznek vette, hogy a parlamentben vannak.

Emellett egyedüliként indult valódi koalícióban, ami a választási küszöb emelkedésével járt, hét százalékot kellett volna elérniük az öt helyett – ezer szavazat híján nem jött össze. A párt és a szimpatizánsai Zuzana Caputová sikere és az EP-választások átütő eredménye után egyszerűen elhitték, hogy ennyire jók és elkényelmesedtek, ami a gyorsan változó szlovákiai belpolitikai viszonyok közepette végzetes hiba.

Egy Matovič vezette, jobboldalinak mondható kormánytól milyen külpolitika várható? A V4-ek új csapattagja vagy egy teljesen önjáró figura lesz a várható új miniszterelnök? Vannak egyáltalán kiforrott nemzetközi politikai nézetei Matovičnak?

Ha Matovič kiszámíthatatlan figura a belpolitikában, legalább duplaannyira kiszámíthatatlan a külpolitikában. Szereti a különutas megoldásokat és a konfliktusok felvállalását – ami egyébként soha nem volt szlovákiai külpolitikai doktrína –, ebből kiindulva akár ragyogóan is megértetheti magát a V4-ekkel, de akár egy teljesen ellentétes fordulatot sem lehet teljesen kizárni – bár az valószínűtlenebbnek tűnik. Sok függ attól, hogy ki kapja meg a külügyi tárcát: ha egy karrierdiplomata, akkor a szlovákiai politika Matovič nagyzoló kijelentéseitől függetlenül hasonlóan fog kinézni, mint eddig.

Matovič tett gesztusokat a magyarok felé és Grendel Gábor is fontos figura a mozgalmában: mit várhatnak tőle a felvidéki magyarok?

Ez még elválik. A múltban jöttek gesztusok és nacionalista kijelentések is. Szerintem  az OL'aNO-t is beleértve

egyre több párt tekint potenciális választóként a magyarokra,

ami legalábbis feltételezi, hogy nem akar kiváltani nagyobb problémákat a nemzetiségi téren. Viszont az igazi kérdés, hogy mi lesz a megoldatlan problémákkal – kettős állampolgársági korlátozások, hivatali nyelvhasználat, régiós különbségek –, azokat akarja-e valaki oldani.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. március 02. 01:47
"Egyszerű Emberek és Független Személyiségek" tipikus álcivil, sorosista elnevezés. Semmi jóra ne számítsunk tőlük.
még fokozza
2020. március 01. 22:17
Orbán verte bele az utolsó szöget. A magyarok koporsójába. A hagyatékot meg ellopta.
galancza
2020. március 01. 21:10
Hagyjuk a süket dumát magyar párt ügyben:bugi éppenolyan fanatikus liberálbolsi internacionalita mint fletó,fegyőr,botmixeres kata,libás gordi,karigeri,széllelbélelt betti. bugi biztos szeretett volna bejutni de így is elégedett lehet sajnos.Sikerült teljesen szétvernie a magyar politizálást a Felvidéken,sikerült a magyarságot az önkéntes asszimiláció útjára terelnie mindenféle aljas bolsi módszerekkel.Tragikus módon a felvidéki magyar anyanyelvű emberek legalább fele nemzetiségileg,politikailag,kulturálisan jobban kötődik a szlovákokhoz mint a magyarokhoz.A legmagyarabb dunaszerdahelyi járásban a valódi magyar párt 47%-ot kapott. a többit nem magyar pártok kapták.És ez a legmagyarabb járás eredménye.Én nem bántani akarom a felvidéki magyarokat,de tragikus helyzet.Hajrá DAC!
bunko_jobbos
2020. március 01. 20:36
Mindig mondtam, hogy a közvetlen elnökválasztás és a teljesen arányos választási rendszer óriási katasztrófával ér fel. A kisebbségeknek (itt most nem nemzetiségi értelemben) nagyon megnő a súlyuk a többséghez képest. Azért a pár plusz százalékért, ami kell a többséghez sajnos szövetkezni kell velük, és többet érnek el arányosan, mint akire sokan szavaztak. Ilyen volt egy kicsit Torgyán Kisgazdapártja is a Fidesz-FKGP koalában, de az SZDSZ is a MASZOP-pal szemben. Pl. USÁ-ban nem gatyáznak, kettő közül választhatsz, és az elitek mondják meg, hogy ki lehet az a kettő. Még így is becsúszott ez a milliárdos, de ez inkább kivétel, megnyeri még egyszer, aztán eltűnik, mert szervezet nincs mögötte, csak egy darab arc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!