Szabadlábra helyezték Chelsea Manninget, a WikiLeaks volt informátorát

2020. március 13. 07:43

Szabadlábra helyezték helyi idő szerint csütörtökön Chelsea Manninget, az amerikai hírszerzés egykori elemzőjét, aki közel egy évet töltött börtönben, mert nem volt hajlandó tanúskodni a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ügyében folyó vizsgálatban.

2020. március 13. 07:43

A Virginia állambeli bíró, Anthony Trenga szerint Manning tanúvallomására már nincs szükség az ügyben, ezért rendelte el a szabadon bocsátását. Manning 2010-ben több mint 700 ezer, az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumot, közöttük 250 ezer diplomáciai táviratot adott át a WikiLeaks-nek. 2019-ig már hét évet letöltött egy katonai börtönben a rá kirótt 35 éves börtönbüntetéséből, ekkor Barack Obama akkori elnök kegyelemben részesítette. Tavaly májusban szabadlábra helyezték, de néhány nap múlva ismét őrizetbe vették. Már akkor leszögezte: inkább éhen hal, mint hogy tanúskodjon.

Ügyvédei szerint Manning szerdán öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben, május óta másodjára. Szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az ügyészség ismét elrendeli Manning őrizetbe vételét, ám egyelőre nincsenek erre utaló jelek.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. március 13. 08:30
Akárhogy is nézzüknaz usa "demokrácia" exportját, ez a buzi akkor is áruló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!