Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A most távozó képviselők voltak azok, akik novemberben megszavazták a jobbközép Nemzeti Liberális Párt Ludovic Orban vezette kormányának beiktatását.
További hat törvényhozó és tíz területi szervezet vezetője, köztük a párt több alapítója lépett ki Victor Ponta volt miniszterelnök Pro Romania pártjából, amelynek kulcsszerepe volt októberben a Viorica Dancila vezette szociáldemokrata (PSD) kormány megbuktatásában.
Döntésüket a távozók egyike, Daniel Constantin első alelnök közölte csütörtökön Facebook-oldalán. A több korábbi balliberális kormányban is miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő politikus szerint a párt irányt váltott és ők azért távoznak, mert hűek akarnak maradni azokhoz a szociálliberális értékekhez, amelyekre alapozva a Pro Romania megalakult.
A kilépők között van Sorin Campeanu volt oktatási miniszter, egykori ügyvivő kormányfő is. A most távozó képviselők voltak azok, akik – a pártvezetés ezzel ellentétes állásfoglalásával szembefordulva – novemberben megszavazták a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ludovic Orban vezette kormányának beiktatását.
Ponta közösségi oldalán megköszönte 16 távozó párttársának az elmúlt években kifejtett közös munkát, hozzátéve: tiszteletben tartja, hogy „a PNL-hez akarnak csatlakozni”. A Pro Romania tagságának túlnyomó többsége azonban szerinte tovább kíván haladni a „baloldal korszerűsítésének fejlődéspárti, európai útján” és kritikusan viszonyul mind a PNL-hez, mind a PSD-hez.
Tudose már távozott
Két hete Mihai Tudose európai parlamenti képviselő, volt miniszterelnök fordított hátat Pontának, de ő ellenkező előjelű bírálatot fogalmazott meg: szerinte Ponta a párt felhatalmazása nélkül, titokban tárgyalt a liberálisokkal.
A Pro Romania pártot a – parlamenti mandátumok több mint 40 százalékával rendelkező – PSD-ből kizárt Victor Ponta volt miniszterelnök alapította két évvel ezelőtt, azon szociáldemokrata politikusok "mentőcsónakjaként", akik kegyvesztetté váltak a PSD-ben Liviu Dragnea, illetve Viorica Dancila pártelnöksége idején.
A Pro Romania törekvései
Pontáékhoz idén októberig már több mint 30 törvényhozó ült át, a májusi európai parlamenti választásokon pedig a voksok 6,4 százalékát szerezték meg.
A volt kormányfő nem titkolt szándéka volt, hogy a Pro Romaniát tegye a román baloldal vezető pártjává, és átvegye a PSD szavazótáborát. A Dancila-kormány megbuktatásakor úgy tűnt, hogy pártjának meghatározó szerepe lesz a román politikában, a Pro Romaniát azonban megosztotta, hogy az előrehozott választásokban reménykedő Ponta nem volt hajlandó támogatni Ludovic Orban kormányának beiktatását.
(MTI)