Netanjahu puccskísérletnek nevezte a vele szembeni vádemelést

2019. november 21. 21:03

Ártatlannak tartja magát, ezért nem mond le Izrael miniszterelnöke.

2019. november 21. 21:03

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök puccskísérletnek nevezte csütörtök este az ellene előzőleg bejelentett vádemelést, és korábbi kijelentéseit megerősítve közölte, hogy nem mond le.Televíziós beszédében az ügyvivő kormányfő

elfogultsággal vádolta meg a nyomozóhatóságokat, és vizsgálatra szólított fel ellenük.

Ártatlanságát hangoztatva piszkos nyomozásról beszélt, a vádemelés bejelentésének időpontját pedig a kormányalakítási patthelyzetre utalva politikai indíttatásúnak minősítette. Szerinte a nyomozási folyamatot az ő és az általa vezetett jobboldali kormány megbuktatásának szándéka vezérelte, és ehhez a sajtó is asszisztált.

Aviháj Mandelblitt főügyész nem sokkal korábban jelentette be, hogy vádat emel a miniszterelnök ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt.

Benjámin Netanjahu abszurdnak nevezte az ellene megfogalmazott vádakat, az izraeli jogrendszert, a rendőrséget és az ügyészséget vádolta, számos szerinte hibás nyomozati és ügyészségi döntést hozott fel álláspontja igazolására, és többször kijelentette, hogy véget kell vetni a vádaskodásnak.

Úgy vélte, hogy a rendőrség nyomozói elfogadhatatlan eszközökkel, fenyegetéssel és zsarolással vették rá „hazug vallomásaikra” ellene tanúskodó egykori munkatársait. Szerinte ez a „piszkos nyomozási folyamat” kérdőjeleket vet fel a rendőrséggel és az ügyészséggel szemben, megrázza az izraeliek tömegeit, akik jogosan vesztik el a hitüket ebben az intézményben.

Vélekedése szerint Aviháj Mandelblitt főügyész nem állt ellen a megbuktatása érdekében rá nehezedő nyomásnak. Netanjahu független bizottság felállítását sürgette az ügyeiben folytatott nyomozás hiányosságainak feltárására, mint mondta „a nyomozókat kell nyomozni”.

– hangoztatta beszédének végén.

„Izraelben nem kormányzat elleni puccs, hanem a hatalomhoz való ragaszkodás van. Netanyahu ma esti megjelenésével bebizonyította, hogy be kell fejeznie a munkáját, távoznia kell, és jogi ügyeire kell összpontosítania” – mondta Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnöke, aki szerdán adta vissza kormányalakítási megbízatását az államfőnek, mert nem tudott kabinetet létrehozni az erre rendelkezésére álló idő alatt.

A Kék-fehér párt Twitter-fiókjában Benjámin Netanjahu egyik korábbi nyilatkozatát tették közzé, amelyben azt mondta, hogy vádakkal szembenézve nem lehet vezetni Izraelt, mert az ekkor hozott döntésekről nem lehet tudni, hogy személyes érdekből, vagy az ország javára születtek-e. Ezt Netanjahu akkor mondta, amikor 2008-ban az előző miniszterelnök, Ehud Olmert ellen korrupciós vádakkal nyomozás indult. Olmert azonban már az ellene indított nyomozás korai szakaszában lemondott a miniszterelnöki hivatalról. 

„El kell fogadnunk, hogy véget ért Netanyahu korszaka, és változást kell végrehajtanunk” – mondta a 12-es kereskedelmi tévének a Likud párt egyik név nélkül nyilatkozó vezetője.

(MTI)

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
selsalzfar
2019. november 25. 03:19
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
stifwacar
2019. november 23. 21:48
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Bástyaelvtárs
2019. november 22. 10:45
Orbán még egy haverja került bajba. Salvini is vádemelés előtt áll... hiába na, embert barátjàról.... Izrael demokratikus ország ha hivatalban lévő min.elnököt vád alá helyezhetnek. Sőt el is ítélhetnek, amire szintén volt példa. Nálunk ez elő nem fordulhat. Még sima kormánytaggal sem, nemhogy orbánnal.
Bihari Hunor
2019. november 22. 08:29
Ugyanaz megy Izraelben, mint az USA-ban és Magyarországon, stb. Soros-féle fizetett brigantik törnek Netanjahu pozíciójára. Ugyanúgy fasisztázzák és antiszemitázzák, mint Trumpot, Orbánt, vagy bárkit, aki az útjukban áll. A globalista bolsizsidók és a hagyományokat, a nemzetet tisztelő konzervatív zsidók harca ez. Netanjahu a valódi izraeli és zsidó érdekek megtartását és érvényesítét képviseli. Ez a bűne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!