Vérfürdőt rendezett egy páciens egy romániai neuropszichiátriai kórházban

2019. augusztus 18. 11:02

Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal.

2019. augusztus 18. 11:02

Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal vasárnapra virradó éjszaka Romániában a Buzau megyei Sapoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az alkoholelvonási tünetekkel csütörtök óta beutalt 38 éves férfi először saját kórtermében, majd a szomszédos kórteremben egy infúziós állvánnyal támadt rá az ott fekvő betegekre: közülük hármat a helyszínen megölt, egy negyedik pedig a sürgősségi kórházban halt bele koponyasérülésébe. A kilenc sebesültet koponya- és agyi sérülésekkel szállították a sürgősségire, ketten közülük kómában vannak.

A támadó megpróbált elmenekülni, a kapunál azonban megállították a rendőrök, akik történetesen éppen akkor érkeztek egy másik beteggel az egészségügyi intézménybe. Beszámolójuk szerint a férfinél – aki akkor már az ápolók elől menekült – még mindig ott volt az infúziós állvány és közelharcot folytattak vele, amíg sikerült ártalmatlanná tenniük.

A pszichiátriai kórház igazgatója, Viorica Mihalascu az Antena3 televíziónak nyilatkozva azt mondta, az agresszív férfi a normál felügyeleti rendszerű kórterembe volt beutalva, nem voltak olyan tünetei, amelyek előrevetítették volna a bekövetkezett akut pszichotikus rohamot. Elmondása szerint az eset hajnali fél négykor, egyetlen perc alatt történt, olyan gyorsan, hogy a kórház személyzete nem tudott közbelépni.

A támadót őrizetbe vették. Az ügyben a Buzau megyei törvényszék ügyészsége indított bűnvádi eljárást.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Newman
2019. augusztus 19. 20:46
Csak érdeklődöm, miért a diliházakat csukták be a liberók ELŐSZÖR! A sok gender póni, megváltó űrült itt szaladgál közöttűnk!!! Aztán majd jön a probléma, "de nem számonkérhető" mert ugye!!! A LIPÓTOT nyissátok ki!!!!!!
Newman
2019. augusztus 18. 22:09
Természetesen következmények,és felelősség, számonkérhetőség nélkül hentelhetett!!! AZ IDEÁLIS LIBERÁLIS!!!:))))
balbako_
2019. augusztus 18. 17:15
A román genius loci megtestesülése.
packó_
2019. augusztus 18. 15:42
Ha magyarokat ütött, szobrot kap, mint Jankó Ábrahám.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!