A német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert ezzel nem sikerült
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
A rendőrség szóvivője szerint a politikai motiváció sem zárható ki az ügyben.
Megpróbáltak megölni egy AfD-s politikust Szász-Anhaltban – írja a Zeit. A harminckét éves politikus egy nővel aludt egy kerti kisházban vasárnap reggel. A nő furcsa zajokra ébredt, majd az ablakon kinézve meglátta, hogy valaki éppen elfut a háztól. Csak később fedezte fel a tüzet, amit sikerült eloltani. A ház közvetlen környezetében ekkor többen, köztük gyerekek is tartózkodtak, de senkinek sem esett baja.
A stendali rendőrség szóvivője szerint nem zárható ki a politikai motiváció az ügyben, de további részleteket egyelőre nem közölt. A tartományi bűnügyi hatóság szakértői égésgyorsító anyagokat találtak a helyszínen.