Őrizetbe vették a lyoni robbantás feltételezett elkövetőit

2019. május 27. 12:58

Az ügyben terrorista szervezkedés és támadás gyanújával nyomoz a rendőrség.

2019. május 27. 12:58

A francia rendőrség őrizetbe vett két férfit a 13 sebesültet követelő pénteki lyoni robbantással összefüggésben – jelentették be hétfőn a francia hatóságok.

Az első őrizetbe vételről először Christophe Castaner belügyminiszter adott hírt a Twitteren, de részleteket nem írt az ügyről. A párizsi ügyészség viszont azt is közölte, hogy a feltételezett elkövető egy 24 éves férfi, és Lyonban vették őrizetbe.

Rövid időn belül Gérard Collomb lyoni polgármester közölte, hogy egy második férfit is őrizetbe vettek, ezt azután az ügyészség is megerősítette. Collomb közlése szerint az egyik gyanúsított egy informatika szakos egyetemi hallgató. „Megkönnyebbülés ez minden lyoni lakosnak. Úgy vélem, az ügy megoldódott. Ha itt egy hálózat volt a háttérben, akkor azt sikerült azonosítani, és bizonyosan fel fogják számolni” – mondta a polgármester a BFM televíziónak.

A harmadik legnagyobb francia városban péntek délután fél hat után nem sokkal csomagba rejtett pokolgép robbant fel egy pékség közelében. A merénylet gyanúsítottja a biztonsági kamerák felvételeinek tanúsága szerint egy kerékpáros férfi volt, aki sötét napszemüveget viselt. A rendőrség több fényképet is közzétett az első számú gyanúsítottról a Twitteren, sok szemtanú jelentkezett is a felhívására, közülük többtucatnyit meg is hallgattak.

Rémy Heitz, a terrorizmus elleni küzdelemmel megbízott francia főügyész szombaton azt közölte, hogy az ügyben a nyomozást gyilkossági kísérlet, valamint terrorista szervezkedés és támadás gyanújával indították meg. A robbantással kapcsolatban egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett - tette hozzá.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kegyes urunk Karolus
2019. május 27. 15:58
Francia volt, és egy családi viszály fajult el.
néhai Ch.Pilot
2019. május 27. 15:33
Na és? Lesz másik. Terrorizmusból Nyugat-Európában korlátlan a tartalék. :-) Én mondjuk mindjárt gondoltam, hogy nem a lyoni takácsok voltak.
patkánynak sem nevezhető férgek
2019. május 27. 14:32
Szőke és kék szemű
zakar zoltán béla
2019. május 27. 13:44
Napirend előtti felszólalások: gyurcsánykagyöngyösikebercikeberczikelmpécskeszabótimike/Bangóné!!!!!!!!!!!!!!!!!is itt van!!!!/kritikán aluli---betegek!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!