Rögtön el is ítélték Julian Assange-ot

2019. április 11. 18:51

Ecuador londoni nagykövetségéből való elhurcolása után rögtön egy körzeti bíró elé állították Julian Assange-ot, akit bűnösnek találtak abban, hogy megszegte a feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit, mivel hét éven keresztül bujkált a nagykövetségen. Közben az amerikaiak is tovább követelik kiadatását.

2019. április 11. 18:51

Ecuador átadta a brit hatóságoknak a londoni nagykövetségén hét évig bujkáló Julian Assange-ot, a WikiLeaks szivárogtató oldal alapítóját. 

Az eljárás ellen tiltakozott Assange, de a brit hatóságok rögtön egy körzeti, westminsteri bíró elé állították, aki bűnösnek találta őt abban, hogy megszegte a feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit, mivel hét éven keresztül bujkált a nagykövetségen. 

A bíró kijelentette: „Assange viselkedése nárcisztikus volt, mint aki nem tud túllépni a saját önös érdekein”.

Assange-ot a bíró a southwarki koronabíróság elé küldte, ahol az eljárás és ítélethirdetés után 12 hónapnyi börtön várhat a WikiLeaks alapítójára.

Az Egyesült Államok ugyanakkor már rég bejelentette, hogy Assange kiadatását fogják kérni amerikai államtitkok kiszivárogtatása miatt. Assange-ra Amerikában öt év börtön várhat emiatt a BBC szerint.

Assange ellen Svédország is eljárást indított korábban, nemi erőszak vádjával. Ezt a nyomozást azonban később ejtették.

Lenin Moreno ecuadori elnök azt nyilatkozta, hogy Ecuador elérte a határait Assange viselkedésével kapcsolatban, aki szerintük továbbra is más országok belügyeibe avatkozott be a szivárogtatásaival. Moreno szerint a brit kormány írásban vállalta, hogy Assange-ot nem adják ki olyan országnak, ahol kínzás vagy halálbüntetés várhat rá.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2019. április 12. 13:45
"„Assange viselkedése nárcisztikus volt, mint aki nem tud túllépni a saját önös érdekein”" Mégis hogyan kellett volna viselkednie? Most már hét évet bujkáltam egy épületben mint a böriben, szeretnék igazi böribe menni?
Anti-liberális
2019. április 12. 13:18
A törvények áthágását a legtöbb esetben erőteljesen megvetjük. Itt azonban erkölcsileg egy nagyon érdekes helyzetről van szó. Assange a törvényeket úgy szegte át,hogy közben turpisságokat hozott nyilvános szemlére. Ez erkölcsileg egy jó lépés,hiszen a rossz tevékenységnek tehet esetlegesen keresztbe. Én inkább tisztelem ezt,mint a mocskos dolgok titokbantartásának jogát. Assange-al vagyok!
OberEnnsinnen
2019. április 12. 08:20
Még hogy a Magyar Országgyűlés átlépi a demokratikus fékek és ellensúlyok korlátját, amikor 3 nap alatt törvényt hoz. Az angol bíróság a letartóztatástól számított 3 ÓRA alatt képes ÍTÉLETET HOZNI. Van ennél nagyobb demokrácia, miközben Párizsban a békésen lövöldöző rendőrség a polgárok szemét lövi ki. Kilencet közülük örökre.
crydog
2019. április 12. 01:36
Aki a globalohatalom piszkos ügyei után kémkedik mint Assange és Snowden, az sittre kerül..aki ugyanezt csinálja csak nekik, mint a Google, Microsoft, Cukkenberg, az a mennybe megy lóvéval kitömve..ki van ez találva emberek..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!