Nőnapi ultraortodox-feminista dulakodás Jeruzsálemben

2019. március 08. 14:31

Többen könnyebben megsérültek.

2019. március 08. 14:31

Sok száz ultraortodox vallásos tüntető erőszakosan, dulakodással próbálta megakadályozni, hogy egy vallási reformirányzatot képviselő feminista női csoport saját vallási szabályai szerint imádkozhasson a jeruzsálemi óváros legszentebb zsidó helyénél, a Siratófalnál – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken. 

A rendőrség kordonnal próbálta elkülöníteni egymástól a Fal asszonyai nevű feminista imacsoport tagjait, akik az új zsidó hónap kezdetén tóratekercseikkel a megszokott helyükön próbálták elmondani imáikat. A dulakodásban többen könnyebben megsérültek, majd a rendőrség az imádkozó nőket kivezette a Siratófal előtti térről egy számukra kijelölt, távolabbi, oldalsó részre, hogy ott folytassák szertartásukat. 

A rendőrség szóvivője szerint a feminista vallási reformcsoport provokációt követett el, de ezt a csoport képviselői visszautasították. Szerintük a rendőrség cserbenhagyta őket, mivel harminc éve minden új hónap kezdetén ugyanazon, a pénteki összetűzést kiváltó helyen imádkoznak, és ezt a helyet biztosítani kellett volna számukra. 

Az ultraortodoxok tiltakozását a helyi média szerint éppen a harmincadik évforduló ünnepsége okozta, és nem a véletlenül éppen erre a napra, a második Adar hónap első napjára eső nemzetközi nőnap. 

Az Izraelben vallási monopóliummal rendelkező ultraortodoxok nem tekintik a judaizmus legitim képviselőinek a másféle zsidó vallási irányzatokat, ellenzik, hogy a nők a férfiakhoz hasonló módon, tóratekercsekkel és imakendőkkel imádkozhassanak, valamint a férfiak és nők közös helyen, nemek szerinti elkülönítés nélküli szertartásait.

Az amerikai zsidóság többségét kitevő konzervatív és a reformjudaizmus képviselői támogatják az asszonyok ügyét, és helyet követeltek maguknak a Siratófalnál, ami az utóbbi években komoly konfliktus okozott Izrael és az Egyesült Államok zsidósága között. A vita megoldására néhány éve koedukált imádkozóhelyet alakítottak ki a Siratófal közelében, de a reformirányzatok képviselőinek jelentős része elutasítja elkülönítésüket, és továbbra is a fal melletti hagyományos területen szeretné megtartani szertartásait.

(MTI, nyitókép: ynet.com)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nobilis de Karatna
2019. március 14. 17:20
Szerencsére a judaizmus törvényvallása nem ismeri azt az idióta, destruktív liberalizmusnak elnevezett anarchiát és társadalomrombolást, amit olyan elvetemült és agyalágyult zsidók képviselnek, akiknek szellemi elődeik annak idején, az ókorban Mózes, miután leérkezett a Hórebről, a Dzsebel Muszáról a törvénytáblákkal és meglátta ezt a csürhét, Áron öccsével agyonveretett. De sajnos nem eléggé. mert újra elszaporodott ez az idióta, anarchikus és felforgató, hitetlen zsidó népességhányad! Ezeket kell szigetelni és saját eredetközösségbelijeiknek kiközösíteni!
syphax
2019. március 09. 11:19
KAPJÁK BE A F..OM!
IV. Fawkes
2019. március 09. 07:36
Azt hiszem nem kell ahhoz "ultraortodoxnak" lenni, hogy ha egy hívő zsidó meglát egy nőt tfillinnel a fején, akkor kiakadjon... Undorító provokáció ez, kigúnyolása egy több ezer éves vallásnak. Ha egy zsidó elhagyja a vallását, akkor mindjárt az ellenkező végletnél találja magát, kommunizmus, liberalizmus, feminizmus..
annamanna
2019. március 08. 15:48
Békés hétköznapok. Ha épp nem rettegnek, akkor egymást verik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!