Pócza: Közös minimum az EU és az Arab Liga között

2019. február 26. 12:39

A történelemben először ültek le az Európai Unió képviselői, illetve kormányfői az Arab Liga országainak a képviselőivel.

2019. február 26. 12:39

Pócza István az M1 hétfő esti műsorában kifejtette, hogy „sikerült egy kellően tág, de zárónyilatkozatot elfogadni”, amely szerinte „érinti a migráció kérdését is.” Úgy fogalmazott: megállapították, hogy az embercsempészet és az illegális migráció felgyorsulása ellen harcolni kell. Úgy értékelt, hogy ugyan előjöttek a feszültségek, de „a legfontosabb kérdésben, a migráció témájában sikerült megtalálni a közös minimumot”.

Kiemelte: meglepő nyíltsággal beszéltek a felek a demográfiai kihívásokról, mely nyíltságnak egyik zászlóvivője volt Orbán Viktor, aki felhívta a figyelmet a migráció és a demográfiai válság jelentette kihívásokra, illetve a sajtó és a pénzügyi spekulánsok felelősségére is. A miniszterelnök köszönetet mondott azon arab országoknak, amelyek segítették az üldözött keresztényeket, valamint további segítségnyújtásra ösztönözte őket – tette hozzá.

Megemlítette, hogy Sebastian Kurz és Angela Merkel is arról beszélt, elő kell segíteni azon menekültek visszatérését a kibocsátó országokba, ahol már megszűntek a harcok, illetve a jogosulatlanul Európában tartózkodóknak távozniuk kell az EU-ból. Felhívta rá a figyelmet, hogy Franciaország és Spanyolország nem, a britek viszont részt vettek a csúcson. (A teljes videót itt nézheti meg ) 

 

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. február 26. 13:35
Orbán és May!!!
Öreg
2019. február 26. 13:34
A képen a magányos Orbán látható! Vagy inkább a megtérés útjára lépett Merkel támogatója?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!