Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Elhatárolódott a vezető román kormánypárt volt miniszterelnökének fenyegetőzésétől.
Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea, a bukaresti kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától.
Dragnea a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőivel folytatott egyeztetés után a parlamenti folyosón várakozó újságírók előtt azzal magyarázta eddigi hallgatását, hogy Tudose nyilatkozatának elhangzásakor nem akarta a PSD-n belüli akkori feszültséget befolyásolni. „Most nyilvánosan is elmondom, amit még aznap jeleztem telefonon Kelemen Hunornak, illetve amit a pártunknak a végrehajtó bizottság ülésén, a megyei szervezeteinknek és az RMDSZ-es kollégáknak is elmondtam: én is és a PSD is habozás nélkül elhatárolódunk azoktól a kijelentésektől. Nem értünk egyet azzal, hogy akár csak vitát is nyissunk a halálbüntetés visszaállításáról, ami pedig a magyarokat és zászlókat illető nyilatkozatot illeti, még akkor is, ha (Tudose) mást akart mondani, a kijelentés hatása megsemmisítő jellegű volt” – mondta Dragnea.
A politikus előzőleg az új kormány terveiről tájékoztatta az RMDSZ-t, annak reményében, hogy a magyar érdekképviselet megszavazza az új kormány beiktatását, és parlamenti támogatást nyújt működéséhez. Hozzátette: továbbra is jó viszonyra törekszik a romániai kisebbségekkel és a magyar kisebbséggel. „A centenárium (az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat századik évfordulója) éve van és mindenki tehet egy kis erőfeszítést, hogy ez az év ne a megosztottság éve legyen, hanem találjunk meg minden olyan témát, projektet és szándékot, amely összeköt” – mondta a PSD elnöke.
Az RMDSZ-szel folytatott megbeszélésen Viorica Dancila, a PSD kormányalakítással megbízott kormányfő-jelöltje is részt vett, aki később az újságíróknak elmondta: osztja a pártelnök által kifejtett álláspontot Tudose nyilatkozatáról. A pártján belüli hatalmi harcok miatt egy hete lemondatott Mihai Tudose egy január 10-i tévéműsorban – egy zászlóállításra utaló hasonlat révén – áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat. Kijelentésétől eddig vezető román pártpolitikusok nem határolódtak el. Tudose kirohanását csak egy-két ellenzéki publicista és néhány alacsonyabb rangú politikus bírálta, közöttük a később kormányalakítással megbízott Viorica Dancila EP-képviselő.
(MTI)