Az ellenzék választásokat követelt a katalán parlamentben

2017. október 26. 23:12

A katalán ellenzék előre hozott választásokat követelt a barcelonai parlament csütörtöki ülésén, míg a kormánypárt a függetlenség kinyilvánításának tervéről beszélt.

2017. október 26. 23:12

A katalán ellenzék előre hozott választásokat követelt, míg a kormánypárt a függetlenség kinyilvánításának tervéről beszélt a barcelonai parlament csütörtöki ülésén. Az ülést megelőző, a kormányzati palotában elhangzott nyilatkozatában Carles Puigdemont katalán elnök közölte, hogy nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában. A katalán törvényhozás rendkívüli ülését azért hívták össze, hogy megvitassák a spanyol alkotmány 155-ös cikkének alkalmazásának lehetséges hatásait  a tartományban. Erre a passzusra hivatkozva a spanyol kormány arra készül, hogy feloszlassa a katalán kormányt és előrehozott választásokat rendezzen az autonóm régióban, ha arra pénteken a spanyol szenátus felhatalmazást ad.

Lluís Corominas, a Junts pel Sí (Együtt az igenért) kormányzó pártszövetség nevében felszólalva azt mondta: képviselőcsoportja javasolni fogja, hogy a katalán parlament pénteken nyilvánítsa ki a függetlenséget a katalán néptől október 1-én, a népszavazáson kapott mandátum alapján. A politikus szerint az alkotmány 155-ös cikke támadás a katalán nép ellen. „Vérrel és félelemmel akarja kierőszakolni Spanyolország egységét” – jegyezte meg. Ana Gabriel, a függetlenséget támogató szélsőbaloldali Népi Egység (CUP) képviselője beszédében azt mondta: a 155-ös cikk „bosszúszomjból” született. 

„Katalónia nem lesz független, de szegényebb lesz, köszönhetően Önöknek” – jelentette ki felszólalásában Inés Arrimadas a katalán parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt politikusa. Mint mondta, a katalán elnök nem szereti a vitát, csak a monológot, és ő az a vezetője Katalóniának, aki a legtöbbet beszélt a párbeszédről, de a legkevesebbet gyakorolta. Egy kormánya sem okozott annyi kárt Katalóniának, mint ez a mostani – hangsúlyozta, de szerint még időben vannak, hogy visszatérjenek a törvényességhez, és az egyetlen kiútnak az előrehozott választások megtartását nevezte. „Jobban szeretnénk, ha azt Ön írná ki” – tette hozzá Carles Puigdemonthoz szólva.

Miquel Iceta, a katalán szocialista párt (PSC) vezetője úgy vélte, ez a katalán parlamenti ciklus „teljes és abszolút katasztrófa volt. Sokkal megosztottabb a társadalom, gyengébb a gazdaság és Katalónia még elszigeteltebb nemzetközileg mint korábban – sorolta. Felszólította a katalán elnököt, hogy teljesítse azon választási ígéretét, hogy csak 18 hónapig tart a parlamenti ciklus, és mivel ez letelt, írjon ki parlamenti választásokat. „Jobb ha ez a kormány távozik mint, hogy a vállalatok menjenek el Katalóniából – mondta, hozzátéve, hogy nincs meg az a többség, amely alátámasztja a függetlenségi célokat. 

Lluis Rabell, baloldali Catalunya Sí Que Es Pot (Katalónia, igen, lehetséges) képviselője szerint mindent meg kell tenni a 155-ös cikk alkalmazásának elkerülése érdekében, ehhez ki kell írni az előrehozott parlamenti választást és fel kell függesztetni bármiféle függetlenségi nyilatkozatot. „Önnek politikai és morális felelőssége, hogy ezt megtegye” – mondta és kitért arra, hogy a függetlenség kinyilvánításhoz nincs demokratikus felhatalmazás, azt senki sem fogja elismerni.

„Van egy utolsó lehetősége, kérem, hogy használja ki” – mondta Xavier Garcí Albiol, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) katalán szervezetének elnöke, aki egyben arra is kérte a katalán elnököt, hogy pénteken jelenjen meg a madridi szenátusban a spanyol kormányzati javaslatokról szóló vitán és szavazáson. „Soha Katalóniában nem hazudtak még ennyit, ennyi időn keresztül” – tette hozzá bírálva a függetlenségi kormányt, és példaként említette, hogy a korábban azt mondták: a vállalatok nem hagyják el Katalóniát a függetlenségi törekvések miatt, de eddig 1500 cég helyezte át székhelyét Spanyolország más részére. 

A parlamenti ülést megelőző, a kormányzati palotában elhangzott nyilatkozatában Carles Puigdemont katalán elnök közölte:  nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában.  A politikus hangsúlyozta: kész lett volna ezt megtenni, de nem kapta meg azokat a garanciákat a spanyol kormány részéről, amelyek indokolnák jelenleg ezt a lépést. „Senki nem mondhatja, hogy nem voltam kész áldozatokra” – jelentette ki Carles Puigdemont, hozzátéve, hogy elnökként feladata, hogy kimerítse az összes lehetséges „utat” egy párbeszéddel és megállapodással létrejött megoldáshoz. A katalán elnök hangsúlyozta, hogy nem fogadja el a 155-ös cikk intézkedéseit, amelyeket jogellenesnek és igazságtalannak nevezett. A parlament feladata dönteni arról, hogy milyen választ ad a 155-ös cikk alkalmazására – mondta Puigdemont. A katalán parlament péntek délelőtt folytatja ülését.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!