Koncerttel, tűzijátékkal és gálavacsorával kezdődött a beiktatási ünnepségsorozat

2017. január 20. 09:36

Csütörtökön kezdetét vette a beiktatási ünnepségsorozat. A díszebéd után Donald Turmp és Mike Pence együtt koszorúztak a nemzeti sírkertben, majd az elnök, az alelnök és családjaik részt vettek a tiszteletükre adott koncerten. Ez után a gálavacsora következett. Donald Trumpot és feleségét pénteken teával várják a Fehér Házban, innen indulnak a beiktatási ceremóniára.

2017. január 20. 09:36

Donald Trump beiktatásának ünnepségsorozata már csütörtökön megkezdődött: koszorúzással, tűzijátékos koncerttel és gálavacsorával.

Miután a megválasztott elnök és családja – öt gyermekével és unokáival – csütörtökön a kora délutáni órákban megérkezett Washingtonba, s részt vett egy díszebéden, délután már meg is tartotta a beiktatási ünnepségsorozat első hivatalos programját. Mike Pence megválasztott alelnökkel együtt koszorúzott az arlingtoni nemzeti sírkertben.

Rövid beszédek és  koncert

Délután a Lincoln Emlékmű előtt több ezren gyűltek össze a megválasztott elnök és alelnök tiszteletére rendezett koncerten, ahol Trump rövid beszédet mondott. Rövid beszédet mondott a leendő first lady, Melania Trump is.

A koncertet a hollywoodi sztár, Jon Voight nyitotta meg, aki köszöntő beszédében így fogalmazott: „Lincoln most mosolyog, mert tudja, hogy Amerikát most majd egy tisztességes és jó ember megmenti, aki mindenkiért dolgozni fog, függetlenül hovatartozásától vagy bőrszínétől”. Beszédében a színész megvédte Trumpot a szerinte rosszmájú sajtó támadásaitól, és hangsúlyozta, hogy amerikaiak millióinak imája talált meghallgatásra a milliárdos üzletember megválasztásával.

A „Tegyük ismét naggyá Amerikát” című koncerten a 3Doors Down, Lee Greenwood, Toby Keith lépett fel, a műsor közben Trump rövid beszédben köszönte meg a támogatást és ismét megígérte, hogy „együtt naggyá tesszük Amerikát”. Szólt azokhoz az amerikaiakhoz is, akiket szerinte a politikusok „elfeledtek”, s úgy fogalmazott: kormányzata minden amerikai életében fordulatot hoz majd. Nem beszélt hosszabban, mint tíz perc, de ezalatt emlékeztetett arra, hogy kormányzata megerősíti az amerikai határok védelmét, és rengeteg új munkahelyet teremt szerte az országban.

A Gálavacsora, egy kis pihenés és a tea után jön a beiktatás

Az elnöki beiktatást már csütörtökön díszkivilágítással váró Washingtonban este gálavacsora volt a Trump-kampány nagy adományozóinak tiszteletére. Az elegáns estélyen a Republikánus Párt vezető politikusai is részt vettek. Donald Trump itt is rövid beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta: „fantasztikus kormányunk lesz, büszke vagyok a választásaimra”. Trump azt is közölte: 2020-ban „hagyományos módszerekkel akarja megnyerni az elnökválasztást”.

A Trump házaspár az éjszakát – a hagyományoknak megfelelően – a Blair House-ban, a Fehér Ház vendégházában tölti, s onnan indul kora reggel a templomi szertartásra, majd a teázásra Barack és Michelle Obama vendégeként a Fehér Házba. S majd a Fehér Házból hajtatnak konvojjal a Capitoliumhoz, amelynek lépcsőjén lesz a beiktatási ceremónia.

New Yorkban viszont tüntettek Trump ellen. A megmozduláson részt vett Robert De Niro filmszínész, Michael Moore filmrendező és Bill de Blasio, a város demokrata párti polgármestere is.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
káli
2017. január 20. 11:31
Bazmeg trutykó ott lesz , viki meg nem?
Akitlosz
2017. január 20. 11:02
Azért ez a tegyük ismét naggyá jelmondat Magyarország esetében nem működne. "Csak" a liberálisok, a bolsevikok, az EU, az összes szomszédos ország tiltakoznának. De még a keresztény pártok is elhatárolnák magukat ettől a szélsőséges, irredenta jelmondattól.
nick89
2017. január 20. 10:36
„Feleség elismeri, hogy a cégnyilvántartás szerint tulajdonát képező üzletrész ténylegesen a társaságot alapító férj tulajdonát és különvagyonát képezi” (Részlet Matolcsyék házassági szerződéséből. 2004) Nem, nálunk nincs korrupció, csak lopás éjjel-nappal egy maffiaállamban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!