Obama: Feminista vagyok, küzdjenek a férfiak a szexizmus ellen

2016. augusztus 06. 09:37

Feministának nevezi magát Barack Obama amerikai elnök a Glamour női magazinba írt cikkében. Az elnök leszögezi: kötelessége a férfiaknak, hogy harcoljanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen, és fontos, hogy a gyermekek apjukat feministának lássák.

2016. augusztus 06. 09:37

Barack Obama elnök feministának tartja magát, legalábbis ez derül ki egy női magazinnak írt cikkéből

Obama elnök miniesszét írt a Glamour című magazinnak. Mondandójának lényege: ő magát feministának tartja, a női jogok elkötelezett harcosának, és szerinte „abszolút” a férfiak kötelessége, hogy harcoljanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen. 

Az elnök a többi között leszögezi, hogy életében a főszerepet nők játszották. Obamát ugyanis az édesanyja egyedül nevelte, és serdülőkorának éveit pedig jobbára az anyai nagymamájánál töltötte. Külön csodálattal adózik Obama a hitvesének, Michelle-nek, aki szerinte rendkívül sok áldozatot hozott, mert a gyermeknevelés minden gondja szinte egyedül reá hárult. Szeretettel ír a lányairól, s mint megállapítja: az a jó a Fehér Házban, hogy egyetlen percnyire esik az otthona az Ovális Irodától, azaz a hivatalától, s így közelről szemlélheti leányai felcseperedését. 

„Igen, fontos, hogy az édesapjukat feministának lássák, hiszen így alakul ki bennük, hogy mit is várjanak el majd minden férfitól” – szögezi le az elnök. Hozzáteszi: amikor az ember két kislánynak az édesapja, akkor jobban látja a társadalomban meglévő sztereotípiákat a nőkkel szemben.  „Teljes mértékben a férfiak felelőssége, hogy küzdjenek a szexizmus ellen is. És házastársként, udvarlóként, partnerként keményen dolgoznunk kell azért, hogy a férfi-nő kapcsolatok igazán egyenjogúak legyenek” – írja Barack Obama. 

Az elnök kitér arra is, hogy az idei választás történelmi jelentőségű: az egyik nagy párt elnökjelöltje ugyanis nő. S történik ez az Egyesült Államok alapítása óta eltelt 240 évben először és csaknem száz évvel azt követően, hogy az amerikai nők szavazati jogot kaptak. „Teljesen mindegy, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága – írja Obama – ez történelmi pillanat.” 

Az elnök azzal zárja eszmefuttatását, hogy a XXI. század feminizmusának lényege úgy fogalmazható meg: mindenkit még szabadabbá tesz az egyenjogúság eszméje.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bumburi
2016. augusztus 06. 16:55
Bazmeg, Én meg inkább egy macsó hímsoviniszta vagyok:)
Csikasz
2016. augusztus 06. 16:21
Politikai prosti. Azt veszi a szájába amit a gazdái kiadnak neki. Nem hiába szimpatizálnak az emberek inkább a KGB-s Putyinnal mint az ilyen szánalmas bábokkal.
mohamed
2016. augusztus 06. 15:18
'szexizmus ellen' na mégis mi lenne ez a 'szexizmus' ???? minden izmus egy ideológia szóval miről van szó??? vagy szerinte a szex az valami rossz?
Mich
2016. augusztus 06. 14:13
Nem azt akarta mondani, hogy "iszlamista vagyok"...?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!