Hirosimába megy Obama, de nem kér bocsánatot

2016. május 03. 06:59

Május végén Japánba látogat Barack Obama amerikai elnök. A program része lesz egy hirosimai látogatás is, amellyel kapcsolatban a Fehér Ház szóvivője újságírói kérdésre elmondta: az elnök nem érzi úgy, hogy formálisan bocsánatot kéne kérnie Japántól az 1945-ben ledobott atombombáért.

2016. május 03. 06:59

Barack Obama május végén Japánban részt vesz a legfejlettebb ipari országok csúcstalálkozóján, s lehet, hogy látogatást tesz Hirosimában is, abban a városban, amelyre az amerikaiak a második világháború idején ledobták a történelem első atombombáját. Az amerikai elnök azonban semmiképpen nem kér bocsánatot. A Fehér Ház megerősítette, hogy az elnök a hónap végén Japánban lesz, de az esetleges hirosimai vizitről Josh Earnest szóvivő csak annyit mondott, hogy a program még nem végleges.

Arra az újságírói kérdésre, Obama nem gondolja-e, hogy Japán megérdemel formális bocsánatkérést az 1945. augusztus 6-án ledobott atombombáért, a sajtószóvivő határozott és egyértelmű nemmel válaszolt. „Nem, az elnök nem gondolja ezt” – felelte Josh Earnest.

A kérdés nem először merül fel, kivált, amióta John Kerry - első amerikai külügyminiszterként – április közepén Hirosimában járt, és japán kollégájával, Kisida Fumióval együtt koszorút helyezett el a Béke Emlékparkban. Kerry a vizit alkalmával úgy nyilatkozott az amerikai sajtónak, hogy az élmény torokszorító volt, és okvetlenül kéri Obama elnököt is a látogatásra. „Hirosima mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy háború idején milyen összetett és bonyolult döntéseket kell hozni, és arra is, hogy mit művel a háború az emberekkel, a közösségekkel, az egész világgal” – mondta Kerry az áprilisi látogatás utáni sajtóértekezletén.

Obama elnök többször is felhozta, hogy szeretné felkeresni Hirosimát és az amerikai atomtámadás sújtotta másik japán várost, Nagaszakit is. „Sokat jelentene számomra e két város meglátogatása” – mondta 2009 végén az akkori japán kormányfővel folytatott eszmecseréje után.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. május 03. 21:55
A tettes visszatér a helyszinre.
h.kovacs
2016. május 03. 15:51
hagyjuk már ezt a drezdát, a terrorbombázást inkább az angolok erőltették, mert nagyon be voltak rágva london miatt
abraxas
2016. május 03. 15:42
Akkor megint bombázni fog? :-)
Strassnoff Ignác
2016. május 03. 13:28
Ugyan, minek kérnének bocsánatot? Japántól? Az legalább megtámadta őket. A Vietkong nem járt Pearl Harborban, mégis legyilkoltak egymillió vietnami embert az amcsik. Ha azért nem kérnek bocsánatot, akkor majd pont Japántól fognak... Laosz? Kambodzsa? Afganisztán? Nicaragua? Szíria? Líbia? Irak? Panama? Meg még a fél világ, ahova elvitték a demokráciát, a szabadságot és megvédték az amerikai érdekeket? Szerintem nem azért nem kér bocsánatot Obama, mert geci (Az a Viktor.), vagy mert fekete, kék, sárga, zöld, hanem mert nem teheti meg. Ha megtenné, folytathatná a sort az említett országokkal szemben is. Aztán ha az megvan, amivel ugye elismeri, hogy nem voltak teljesen fasza gyerekek, akkor felmerül a kárpótlás, jóvátétel és egyéb apró-cseprő hülyeség, amiket már dollármilliárdokban lehet mérni. Az meg ugye senkinek sem érdeke az USA-ban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!