Mégsem lesz menekülttábor Tasnádon

2016. február 05. 07:53

A román belügyminisztérium szerint nem megfelelő a menekülttábor számára kiszemelt laktanya, ezért felszólították a bevándorlási hivatalt, hogy keressen más megoldást a menedékkérők elhelyezésére.

2016. február 05. 07:53

Letett a román belügyminisztérium arról, hogy menekülttábort alakítson ki a magyar határ közelében lévő, termálvizéről híres Szatmár megyei Tasnádon – derült ki a tárca honlapján csütörtök este megjelent közleményből.

Petre Toba belügyminiszter tavaly decemberben a román parlament költségvetési bizottsága előtt beszélt arról, hogy a jelenlegi hat befogadóközpont mellett további három kialakítását tervezik. Tasnádon, illetve az Arges megyei Campulung és a Gorj megyei Bumbesti-Jiu városokban is régi csendőr-laktanyákat akartak erre a célra átalakítani. A közlemény szerint a minisztérium „körültekintő vizsgálat” nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a kiszemelt laktanyák nem felelnek meg a követelményeknek, ezért a tárca vezetője elrendelte az átalakításukkal kapcsolatos előkészületek leállítását, ugyanakkor felszólította a bevándorlási hivatalt, hogy keressen más törvényes megoldást a menedékkérők elhelyezésére.

Romániának 6300 menedékkérőt kell befogadnia, amiről szeptemberben született határozat az uniós igazságügyi és belügyi tárcavezetők találkozóján. Az országban jelenleg hat befogadóközpont működik, ezeknek Bukarest és Giurgiu mellett a Máramaros megyei Nagysomkút (Somcuta Mare), a Suceava megyei Radócz (Radauti), Galati, valamint Temesvár ad otthont.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2016. február 06. 11:13
bérbe lehetne adni a "debreceni" tábort ...
medve
2016. február 05. 14:54
Azért el kell ismerni, hogy Orbán menekült-politikájának komoly eredményei vannak. Persze, hogy nem lesz menekült tábor a határon, mert Bukarestben már elhiszik, ha kell, kerítést húzunk.
alex.leopardi
2016. február 05. 12:20
jól tudod
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!