Steven Seagalt akarta közvetítőnek Putyin

2015. április 22. 08:21

Putyin 2012-ben azt javasolta Obamának, hogy Steven Seagal akciófilm-hőst nevezzék ki Oroszország kaliforniai és arizonai tiszteletbeli konzuljának, vagyis legyen közvetítő Moszkva és Washington között. Obama meghökkent az elképzelésen és nem vette komolyan – írja a BuzzFeed amerikai tisztségviselőkre hivatkozva

2015. április 22. 08:21

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt akarta, hogy Steven Seagal akciófilm-hőst és harcművészt Oroszország és Washington közötti közvetítőnek tegyék meg - állította tényfeltáró írásában négy volt és jelenlegi amerikai tisztségviselőre hivatkozva a BuzzFeed News hírportál.

A portál szerint az elnökké 2012-ben újraválasztott Putyin a G8 csoport 2013 júniusában, az észak-írországi Lough Erne partján megtartott csúcstalálkozóján ezt Barack Obama amerikai elnöknek is javasolta. A két vezetőnek az volt a legrosszabb hangulatú megbeszélése. Putyin ellenállt Obama azon igyekezetének, hogy rávegye őt Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatásának felfüggesztésére, mi több, közölte amerikai partnerével, hogy az akkor már több tízezerre tehető áldozat ellenére folytatja a fegyverszállításokat a rezsimnek.

Az orosz elnök hirtelen azzal a merész ötlettel áll elő, azzal, hogy legyen Steven Seagal Oroszország kaliforniai és arizonai tiszteletbeli konzulja, aki ekképpen közvetítő is lehetne a Kreml és a Fehér Ház között. Seagal Putyin szemében remek jelöltnek tűnt a jelképes titulusra és a feladatra, ugyanis a velejéig amerikai hazafi, aki egyszersmind kapcsolatban áll orosz rokonaival – a nagyanyja Vlagyivosztokból származott –, valamint az orosz politikai és biztonsági apparátussal is. 

Obama azonban meghökkent az elképzelésen és nem vette az azt komolyan. Ez volt a két politikus utolsó találkozása, amely után Putyin elutasított egy fegyverzetcsökkentési megállapodást, és menedéket biztosított az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség titkos adatgyűjtését leleplező Edward Snowdennek.

A BuzzFeed rámutatott, hogy Putyin Oroszországában a hatalom számára nagy jelentősége van a sztárságnak: az elnök szereti a macsó megjelenést, a nyilvános szereplést és azt, ha körülhízelgik, a súlytalan parlament pedig tele van színészekkel, énekesekkel és sportolókkal.

Putyin és Segal egyaránt 1952-es születésű, mindketten a japán harcművészet feketeövesei, és nagy becsben tartják egymást. A 90-es években sikeres amerikai színész 2013-ban nyíltan ki is jelentette, hogy „a világ egyik legnagyszerűbb, ha nem a legnagyszerűbb vezetőjének” tartja az orosz elnököt, akivel többször is mutatkozott. 

Steven Seagal az ukrajnai orosz beavatkozást követően is védelmébe vette Putyint, sőt, elutazott az elcsatolt Krím félszigetre, Szevasztopolba is, az orosz elnök által pártfogolt Éjszakai Farkasok elnevezésű motoroscsoport találkozójára.  

A BuzzFeed a közvetítési kísérletekkel kapcsolatban kitért arra, hogy a jelentések szerint a Fehér Ház tavaly a 91 éves Henry Kissinger volt külügyminisztert és nemzetbiztonsági tanácsadót kérte fel arra, hogy Obama nevében hívja fel Putyint. A cikk azt állítja: Fiona Hill volt hírszerző, a washingtoni Brookings Intézet munkatársa Michael McFaul moszkvai amerikai nagykövet tavaly februári távozása után azért kezdett el lobbizni, hogy a misszióvezető helyét a Kennedy-családba benősült mozisztár és volt kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger kapja meg. A Fehér Ház végül John Tefft karrierdiplomatát küldte Moszkvába.

A BuzzFeed cikkét sem az amerikai külügyminisztérium, sem a Fehér Ház nem kívánta kommentálni. 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
predator
2015. április 22. 14:52
Ultima ratio! "Kár, hogy Amerikában nem így mennek a dolgok" Szokás szerint hülyeségeket írsz. Az USA-ban ugyanis pont így mennek a dolgok. A jelenlegi budapesti amerikai nagykövetnek semmilyen szakirányú képesítése sincs, amit elvárásként fogalmazol meg egy nagykövettel szemben. Szappanopera producer nulla diplomáciai múlttal, aki "benyalt a pártnak", pénzzel támogatta Obama kampányát, és jutalmul kapott egy nagyköveti állást. Ez a valóság az általad leírt baromságokkal szemben.
választópolgár
2015. április 22. 13:21
Oroszországban az a gyakorlat hogy az elnök vezet, a parlamentben színészek ülnek, az usában az elnök a színész és a háttérből irányítják.
thymian
2015. április 22. 10:56
Amerikában lehet színész kormányzó (swarzenegger), sőt, elnök (reagan), akkor ezzel mi baja a makinak?
3M..
2015. április 22. 10:25
Az orosz hi-tech, újabb gyöngyszeme. https://balrad.wordpress.com/2015/04/22/t-14-armata/ Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!