Teljes területi autonómiát követel a kárpátaljai magyar és ruszin kisebbségnek a Jobbik

2014. március 03. 12:12

A radikális párt arra szólította fel a nemzetközi közvéleményt, hogy szálljon síkra a Kárpátalján is megkezdődött katonai sorozások leállítása érdekében.

2014. március 03. 12:12

A Jobbik teljes területi autonómiát követel a kárpátaljai magyar és ruszin kisebbségnek és arra szólította fel a nemzetközi közvéleményt, hogy szálljon síkra a Kárpátalján is megkezdődött katonai sorozások leállítása érdekében. Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: bár a válság kirobbantásában kétségtelenül szerepet játszott Janukovics elnök korrupciója és a Régiók Pártjának a rossz kormányzása, elsősorban az ukrán ellenzéknek nyújtott „washingtoni és brüsszeli pénzügyi, politikai, erkölcsi és titkosszolgálati támogatásnak, aknamunkának és provokációnak a következménye a hidegháborút idéző konfliktus”.

 
Képmutatónak nevezte a nyugatot amiatt, hogy a „válságot leghosszabb ideig visszafogottan szemlélő és önmérsékletet tanúsító, a kisebbségeinek a védelmére kelő Oroszországot teszi meg a válság bűnbakjává”. Bírálta, hogy eközben a nyugat által támogatott ellenzéki erők első hatalmi intézkedése az volt, hogy visszavonta a nyelvtörvényt, előrevetítve a „legdurvább ukrán sovinizmust” és a nemzeti kisebbségek – köztük a kárpátaljai magyar és ruszin, illetve orosz, lengyel, román és tatár kisebbségek – teljes jogfosztását. A frakcióvezető-helyettes azt is kijelentette: a Jobbik nem tekinti a hatalomváltást az ukrán nemzet szuverén döntésének, a jelenlegi hatalmat pedig legitimnek. Álláspontja szerint az Ukrajnában zajló események a 2004-ben kirobbant narancsos forradalom folytatásaként értelmezhetők, az euroatlanti tengely és Oroszország között zajló geopolitikai összecsapás újabb felvonásának tartják.
 
Gyöngyösi Márton jelezte: a Jobbik szerint a jelenlegi ukrán válság a nyugat legújabb kísérlete arra, hogy a brüsszeli és washingtoni hatalom „a vasfüggöny lehullását követően bekebelezett és gyarmatosított Közép-Kelet-Európa után még keletebbre tolja ki a hatalmát és a befolyását”. A politikus felszólította a nemzetközi közvéleményt, hogy gyakoroljon nyomást az átmeneti ukrán vezetésre a Kárpátalján is megkezdődött katonai sorozások leállítása érdekében és mivel álláspontjuk szerint Ukrajna nem képes a nemzeti kisebbségek jogainak garantálására, ezért teljes területi autonómiát követelnek a kárpátaljai magyar és ruszin kisebbségnek. A Jobbik emellett a kisebbségek nyelvhasználati jogainak a biztosítását, az emberi jogok garantálását követelte Ukrajnában. A politikus felszólította a magyar kormányt és a Külügyminisztériumot, hogy az euroatlanti érdekek helyett a nemzeti érdekek képviseletét helyezze politikája előterébe.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2014. március 03. 19:04
Olvasgatván a narancsos véleményeket, olyan érzésem van, mintha a népszabó oldalán lennék.:)
Vörös Gyuláné
2014. március 03. 16:30
A magyar kormány már megmondta, hogy támogatja a határon túli testvéreinket mindabban, amit ŐK akarnak, az ottani szervezeteik kezdeményeznek! Aki ez ügyben kezdeményezést vár a magyar kormánytól, az vagy nagyon ostoba, vagy egyszerűen provokátor. És a kárpátaljai magyarok bőrére játszik. Azokéra, akik pedig már mindent megszenvedtek a múlt században. Voltak olyan falvak, ahonnan az ÖSSZES férfit elvitték málenkij robotra. És csak az öregek tértek vissza. Szóval, hátrább az agarakkal!
bajai
2014. március 03. 15:41
A nem orosz kisebbség ügyében a Jobbiknak igaza van. !!!!Az orosz kisebbségnél figyelembe kell venni a korábbi népirtást (holomodor) és a kiirtottak helyére betelepült orosz hódítókat.!!!! Az ukránok lázadása jogos. Sajnálom, most úgy gondolom, hogy mégsem fogok a Jobbikra szavazni. Úgy tűnik a Jobbik mégsem nacionalista, hanem elvakult soviniszta. Ha nacionalista lenne, támogatná az ukránok függetlenedési törekvéseit.
kukagyerek
2014. március 03. 13:53
Tobzódnak a magyarellenes fütyik! (Itt)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!