EP-bizottság foglalkozik a Benes-dekrétumokkal

2012. július 13. 11:33

Az Európai Parlament petíciós bizottsága úgy döntött, hogy szeptember 20-i ülésén megvitatja a Benes-dekrétumok elleni beadványt.

2012. július 13. 11:33

Szeptember 20-i ülésén napirendre veszi a Benes-dekrétumok elleni beadványt az Európai Parlament petíciós bizottsága. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő szerint „itt az ideje, hogy végre értelmes és tárgyilagos vita keretében ismertessük álláspontunkat, kifejtsük véleményünket, és a petíciós bizottságon keresztül felhívjuk az Európai Unió figyelmét egy olyan jogszabálycsomagra, mely ellentétes az EU alapelveivel és alapértékeivel”.

A képviselő ez év elején karolta fel a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát szorgalmazó civilek törekvéseit. Az EP petíciós bizottsága befogadta a civilek és Bagó által közösen benyújtott javaslatot, most pedig úgy döntött, hogy szeptember 20-ai ülésén napirendjére veszi, megtárgyalja azt. Bagó Zoltán vélekedése szerint több évtizeddel a jogsérelmek után végre érdemi felülvizsgálat kezdődhet a magyarok és németek százezreinek jogait eltipró Benes-dekrétumok ügyében.

Az Edvard Benes csehszlovák köztársasági elnök által a második világháború után hozott dekrétumok egyfelől visszaállították az ország szuverenitását, semmisnek nyilvánították a háború alatt bekövetkezett változásokat, és hivatkozási alapot teremtettek a csehszlovák állam jogfolytonosságához. Másfelől – és a súlyos sérelmek ebből fakadtak – kimondták a csehszlovákiai németek és magyarok kollektív bűnösségét és ezzel indokolt jogfosztását, aminek alapján tömeges vagyonelkobzást, kitelepítéseket hajtottak végre, embertelen büntetéseket szabtak ki. Csehszlovákia két jogutód állama – a Cseh Köztársaság és Szlovákia – egyaránt elutasítja a Benes-dekrétumok érvénytelenségének kimondását.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aaronboy
2012. július 14. 17:01
Nem bízok én a kétszínű EP-bizottságokban, szarházi banda. Bár, ebben az esetben ne legyen igazam!
Kronikas
2012. július 13. 22:30
Kábé annyira jutnak vele, mint a magyar médiatörvénnyel...
Claypool
2012. július 13. 15:50
Megmerem jósolni,hogy nem lesz ebből a tárgyalásból semmi olyan határozat,vagy nyomásgyakorlás,ami a Cseheket,vagy drága Szlovák barátainkat arra ösztönözné,hogy érvénytelenítse,akár részben is ,ezt a gyalázatot!
gvarga10
2012. július 13. 15:31
Mit akar matyar,nekünk fáj,de mi sajnáljuk,hoty pántják szekeny szlovak mek csehek.Ne akarja Angi,hoty felkafarja a sz@r!Mert lenni püdös! Pfúj,mi kérjük pardon szekeny fejünkre! Pünös voltunk,nem pántunk senki!Matyar meg ne ukraljon,mert adni neki szankció!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!