Kampány a szlovák nyelv kizárólagosságáért

2012. március 07. 12:53

A szlovák nyelv kizárólagos hivatali használatának eléréséért kezdeményez népszavazást a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amely erről petíciót adott át hétfőn 351 ezer aláírással a köztársasági elnöki hivatalban. Ján Slota, a párt vezetője szerint a népszavazást kiírják, és az sikeres lesz.

2012. március 07. 12:53

A szlovák nyelv kizárólagos hivatali használatának eléréséért kezdeményez népszavazást a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amely erről petíciót adott át hétfőn 351 ezer aláírással a köztársasági elnöki hivatalban. „Ennek a petíciónak óriási a jelentősége, mert a magyarság képviselői már nyíltan Dél-Szlovákia politikai és területi autonómiáját követelik” – állította Ján Slota, a párt vezetője, aki szerint a népszavazást kiírják, és az sikeres lesz. Az SNS vezetője újságírók előtt kijelentette, hogy nincs baja a szlovákiai ukránokkal, ruszinokkal, vagy bolgárokkal, akik kiválóan beszélik a szlovák nyelvet, viszont az már nem tetszik neki, hogy délen a középiskolák végzősei meg sem tudnak „nyikkanni” szlovákul.

A népszavazás kiírása esetén igennel vagy nemmel lehetne szavazni arra a kérdésre: „Támogatja ön azt, hogy a Szlovák Köztársaság egész területén a hivatalos érintkezésben kizárólag a szlovák nyelvet használják?”. A népszavazás kérdésével kapcsolatban már eddig is több jogász jelezte, hogy az vélhetően alkotmányba ütköző, az alaptörvény 93. cikkelye ugyanis kimondja, hogy alapvető szabadságjogokról tilos népszavazást tartani, az alkotmány értelmében pedig e jogok közé tartozik a kisebbségi nyelvek hivatalos érintkezésben való használata is.

Szlovákiában 350 ezer aláírás szükséges a népszavazás kiírásához. Az aláírások iktatását követően a köztársasági elnöknek 30 napja van arra, hogy kihirdesse a népszavazást. A kihirdetést követő 90 napon belül annak meg is kell történnie.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kesztió
2012. március 07. 16:20
Sok nagyokos jobber, azért lovagoltok olyan lelkesen a témán, mert számotokra valójában abszolút nem okozna problémát, hogy alapvető szabadságjogokról is népszavazást lehessen tartani (pl. halálbüntetés újbóli bevezetése, cigányok gettóba zárása, melegek büntethetősége). Eszetekbe se jutna, hogy esetleg még Szlovákiában sem lehet épp akármit megcsinálni a „többségi” demokrácia nevében. Tulajdonképpen megérdemlitek egymást a szlovák nacionalistákkal, ez az igazság.
kjkj945
2012. március 07. 15:50
Jön a benes II.
ZolieM
2012. március 07. 14:42
És mi történik majd akkor Szlota Jancsi szerint, ha egy amerikai turista akar hivatalos ügyet intézni mondjuk Pozsonyban? Majd tótul üvöltenek az arcába a hivatalnokok?
Felebarát
2012. március 07. 14:27
Sólyom után, nem sok jó várható...diplomáciailag lenulláztuk magunkat..szinte el vagyunk szeparálva, nincs szövetséges...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!