Čaputová: Magyarország után Szlovákia lehet a következő „problémás gyerek”

2023. június 03. 18:20

Az államfő már a szlovák–ukrán szövetség felbomlását vizionálja.

2023. június 03. 18:20
null

Zuzana Čaputová a Politicónak elmondta, aggasztja az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos dezinformációk folyamatos terjedése Szlovákiában, valamint az is, hogy a közelgő parlamenti választások után csökkenhet Ukrajna szlovák támogatottsága a háborúban.

Szlovákia ez idáig Ukrajna szilárd szövetségese volt, és látványosan kiállt Kijev mellett; az elmúlt hónapokban például a teljes MiG–29-es vadászrepülőgép-flottáját – összesen 13 darabot – átadta az ukrán erőknek, támogatva azokat az oroszok elleni invázióban.

Szlovákia nagyon nehéz időszakon megy keresztül, polarizálódott és széttagolódott a társadalom. Ha idén ősztől populista pártok vezetik majd a kormányt,

– nyilatkozta Čaputová . 

Szlovákiában szeptemberben kerül sor az előre hozott választásokra. A felmérések szerint jelenleg a Smer-SD – a volt miniszterelnök, Robert Fico pártja – vezet, amely Ukrajna katonai támogatásának megszüntetésére szólított fel. Ha ősszel valóban ők lépnének kormányra, az Čaputová szerint „megváltoztatná az egyenletet”, ami azért aggasztó, mivel az orosz befolyást egyre nagyobbnak gondolja Európa-szerte. Ez Szlovákiában is tetten érhető: a GLOBSEC legutóbbi felmérése szerint a szlovák lakosság mindössze 40 százaléka gondolja, hogy elsősorban Oroszország felelős a háborúért – szemben például a szomszédos Lengyelországgal, ahol 85 százalék ez az arány. 

Dühös és frusztrált emberek

Bár Szlovákia látszólag határozottan Nyugat-barátnak tűnik, a felszín alatt, úgy tűnik, tényleg átrendeződés zajlik. Ennek oka Čaputová szerint az aktív orosz dezinformációs kampány, amelynek Szlovákia „fiatalabb demokrácia lévén” kevésbé képes ellenállni.  Az államfő egyenesen azt állítja, hogy egyes politikai vezetők, köztük a képviselők a médián keresztül terjesztik a lakosság befolyásolására alkalmas hamis információkat. Mindeközben Fico pártja tiltakozik a vádak ellen.

Katarína Roth Neveďalová európai parlamenti képviselő, a Smer nemzetközi titkára e-mailben elküldött nyilatkozatában azt írta: „Piszkos politikai trükk az ellenfeleket dezinformáció terjesztésével vádolni. Határozottan elutasítjuk ezeket a vádakat és hazugságokat.

A szintén a GlOBSEC közvélemény-kutatásából származó adatok szerint ugyanakkor a szlovákok mintegy 50 százaléka azt is gondolja,

hogy az Egyesült Államok biztonsági fenyegetést jelent Szlovákia számára.

Népszavazás esetén a lakosság mindössze 58 százaléka szavazna a NATO-ban maradásra, 66 százalékuk pedig egyetért azon állítással, miszerint „az USA háborúba sodorja Szlovákiát Oroszország ellen”. A NATO saját felmérése még ennél is rosszabb arányt mutat, e szerint a szlovákok 51 százaléka maradna a NATO-ban, és a lakosság fele ellenezné az Ukrajnának nyújtott folyamatos segítséget.

Čaputová szerint az oroszokkal szembeni egyre megengedőbb hozzáállás okai a „a közös szláv gyökerek”, egy bizonyos történelemszemlélet népszerűsége a dezinformációs kampányok hatásai és „talán a demokratikus politikai vezetők kommunikációjában elkövetett hibák” lehetnek. Sok embernek pedig egyszerűen elege van a válságokból és a háborúból, aminek az egyre emelkedő energiaárak és infláció a következménye,

ezért dühösek és frusztráltak. 

Nem csak Čaputová aggódik

A Politico közvélemény-kutatása szerint a Smer 17 százalék körül jár, megelőzve az összes többi versenyzőt. Eduard Heger, aki május közepéig volt Szlovákia ideiglenes miniszterelnöke, a pártvezető Ficót szintén „a dezinformáció vezérének nevezte", a Politicónak azt nyilatkozva, hogy attól tart, egy populista kormány eltávolítaná Szlovákiát a Nyugattól, és kivonnák az országot az európai struktúrákból, illetve a NATO-ból.

A Smer ugyanakkor kitart amellett, hogy erre nem fog sor kerülni. „Politikai pártunk teljes mértékben támogatja Szlovákia EU- és NATO-tagságát” – írta Roth Neveďalová a párt nevében. A Smer Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával kapcsolatos kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, az ukránoknak „joguk van megvédeni magukat”, de a Smer célja egyértelmű: tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése. „Mindig is támogattuk az Ukrajnának nyújtott segítséget – humanitárius segélyt, tárgyalásokat, közvetítést, a Szlovákiába menekültek támogatását stb.. De nem küldhetünk katonai támogatást Ukrajnának,

– tette hozzá.

Milan Nič, a Német Külkapcsolatok Tanácsának tudományos főmunkatársa ugyanakkor szkepticizmusának adott hangot a Smer ígéreteivel kapcsolatban. Szerinte ha a Smer – Ficóval vagy anélkül – kormányra kerül, mindenképpen változtatni fognak Szlovákia Ukrajnához kapcsolatos hozzáállásán.  

 

Nyitókép: Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke hallgatja Zuzana Čaputová  szlovák elnök beszédet a Petr Pavel cseh elnökkel tartott közös sajtótájékoztatójukon a 2023. április 28-i kijevi találkozójukat követően. (Fotó: Genya SAVILOV / AFP)

Összesen 220 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zavulon
2023. augusztus 12. 16:07
Orosz zászló, magyar címerrel. #nocomment
Ödenburg
2023. június 06. 22:58
Mi is szerettük az Orbánt. Most viszont az országnak Orbán visszavonulása tenne jót. A Fideszből kellene át venni valakinek a kormány vezetését. Rendezni a kapcsolatot az Eu val, USA val, v4 el. Most még el lehetne kerülni a katasztrófát, hogy az ellenzék kerüljön hatalomra, ez végzetes lenne Mo.nak. Orbánt el kell küldeni.
syphax
2023. június 04. 10:23
"...a szlovák külpolitika is talán inkább az Orbán Viktor-i külpolitikához fog majd hasonlítani” HELYESOVÁ A DÜRGÉSOVÁ ZSUZSOVÁ.......
Reszelő Aladár
2023. június 04. 09:52
Szlovákia az a hely, ahol a kormány bukása után 9 hónappal írnak ki választásokat. Kinek kell ennyi idő, hogy felkészüljön? Amúgy amikor egy vezető valamilyen dezinformáció terjedésének tud be bármit, az nem más mint a saját polgárainak nettó hülyének nézése. Mondjuk ez egy rendes lipsi szokás. Amúgy meg rettegnek, mert nekünk épül a hadseregünk az övéket meg épp most amortizálják le, a pótlás pedig csak később jön, mert másnak kell, de ha kész akkor sem biztos, hogy megkapják, mert simán dönthet az USA másképp is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!