Mostantól adhatnak vért a melegek Amerikában, mutatjuk az itthoni szabályozást

2023. május 12. 16:13

Vannak azonban kivételek.

2023. május 12. 16:13
null

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala, az FDA a héten frissítette a szabályozását, melynek értelmében újra adhatnak vért a homo- és biszexuálisok.

A szervezet negyven éve tiltotta meg a véradást az azonos neműekhez vonzódóknak, az akkori döntést a HIV-vírus miatti félelem indokolta. Ezen 2015-ben változtattak, akkor azt a kitételt tették a szabályzatba, hogy a homoszexuálisok csak akkor adhatnak vért, ha előtte egy évig nem szexeltek. Az utolsó nagy módosítás három éve volt, mikor a koronavírus-járvány miatt csökkent az országban lévő vértartalék, így már azoktól is vehettek vért, akik három hónapig tartózkodtak a szexuális kapcsolattól azonos nemű partnerrel. 

A hírt publikáló BBC megjegyzi, hogy Kanadában és Nagy-Britanniában is hasonlóan enyhe szabály van jelenleg érvényben. Az FDA leszögezte, hogy az összes vérdonort a jövőben ugyanazon kritériumok alapján értékeli, de szűrik a közelmúltbeli szexuális tevékenységeket, melyek magasabb kockázatot jelenthetnek. 

Nem eszik olyan melegen a kását

Jelenleg csak azoktól tagadják meg a véradást, akik konkrét esemény előtti három hónapban gyakran válogatták a partnerüket, valamint azokat sem várják, akik a HIV-elleni gyógyszert szednek, mivel ezek elrejthetik a tesztek során a vírus jelenlétét. 

Itthon az Országos Vérellátó Szolgálat 2020-tól enyhítette a véradás szabályait, melynek értelmében a férfiakkal szexuális kapcsolatot ápoló férfiak csak akkor nem adhatnak vért, amennyiben 

„szexuális magatartásuk egyéb szempontból kockázatosnak minősül”.

A nyitókép illusztráció. Fotó: Vladimir Vladimirov/Getty Images

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunhill67
2023. május 13. 13:42
nem,nem a leadott vért kell megvizsgálni mindenfélére...olcsóbb megkérdezni a véradót,hogy mikor dugta seggbe egy másik hímnemű,aki ugye meg azt mond amit akar...abszurd
budapesti
2023. május 12. 23:44
"Itthon az Országos Vérellátó Szolgálat 2020-tól enyhítette a véradás szabályait" Sürgősen vissza kell állítani a korábbi szabályokat az emberek biztonsága érdekében!
APESZ72
2023. május 12. 19:25
Eddig miért nem adhattak? Kit érdekelt, hogy homokos a véradó, vagy sem ? Van ilyen kérdés? Amúgy mi értelme, hisz - állandó partner váltásaik miatt - 10-ből egy adag lesz használható.
mijjamano
2023. május 12. 19:03
és a hidegek? Meleg a radiátor és a napfény. Te meg egy buzi vagy! Sajnos anyádék nem voltak azok.. :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!