A görögkatolikus közösséggel is találkozott Ferenc pápa a Rózsák terén

2023. április 29. 14:13

Az ajándékot gyermekek adtak át és Ferenc pápa azonnal felvette a jobb csuklójára.

2023. április 29. 14:13
null

A görögkatolikus közösséggel találkozott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton délelőtt, a budapesti Istenszülő oltalma templomban, a Rózsák terén. Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita köszöntőjében arról beszélt: „Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy

Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren, különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és parókia összeér, közösségi életünk összeforr. Ezt a templomot a római katolikus testvérektől kaptuk, jó 120 évvel ezelőtt” – tette hozzá.    

Mint mondta, nekik, görögkatolikusoknak különösen is fontos a katolikus egyházhoz tartozásuk. „Születésünktől, az első unióktól fogva sokat kellett szenvednünk ezért a kettős hovatartozásért. Vértanúink nemcsak keresztény hitükért, hanem kifejezetten a katolikus egyházhoz tartozásukért haltak meg, hiszen ha vállalják a kommunista erőszak diktátumát, visszatérnek az ortodox hitre, megmenthették volna az életüket, de inkább meghaltak, semhogy a katolikus egyházat megtagadják...ezért senki nem vonhatja kétségbe, hogy miközben igyekszünk hűséggel ragaszkodni keleti gyökereinkhez, ezzel nem különállni akarunk, hanem hidat képezni a két testvéregyház között, hiszen mi valamilyen módon mindkettőhöz odatartozunk” – mondta.   

A görögkatolikus közösség ajándékot is adott Ferenc pápának: a keleti egyház rózsafüzérét, egy száz szemes csotkit, amelyet görögkatolikus fiatalok kötöttek erre az alkalomra. Az ajándékot gyermekek adtak át és Ferenc pápa azonnal felvette a jobb csuklójára. Kocsis Fülöp kiemelte: az ajándék mindannyiuk üzenetét fejezi ki, „hogy gyermeki hittel fogjuk szeretni Krisztus Urunkat, az ő egyházát és földi helytartóját, (...) Ferenc pápánkat”.

A pápa rózsafüzérrel ajándékozta meg a gyermekeket.

Kocsis Fülöp ezután felkérte a Szentatyát, csatlakozzon hozzájuk és imádkozza velük a nagy litániát, a béke ekténiáját a rítusuknak megfelelően.    

Az imádkozás után Ferenc pápa felvette az aranyszínű, görögkatolikus stólát (epitrachelion) és megáldotta a jelenlévőket. A pápa ezt követően a templom bejáratáig sétált a hívek énekével kísérve, megállva és beszélgetve a hívekkel. A templomot már kerekesszékben hagyta el. A Rózsák terén összegyűlt emberek énekeltek a pápa távozásakor.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapesti
2023. április 29. 21:43
"Krisztus föltámadt!" "Valóban föltámadt!" Így köszönnek egymásnak vallási ünnepen a görögkatolikusok (a "Dicsértessék" helyett), az ortodoxokhoz hasonlóan. Egyszer hallottam egy történetet, hogy a Szovjetunióban az egyszerű nép közé érkezett egy pártelőadó, hogy az ateizmusról tartson előadást. Az emberek udvariasan meghallgatták, majd a végén felállt valaki, és ezt mondta. "Mindez nagyon érdekes, köszönjük az előadást. Én csak egy dolgot fűzök hozzá. Krisztus föltámadt!" Mire a jelenlevők többsége válaszként ráfelelte, hogy "valóban föltámadt".
Lotucsok
2023. április 29. 15:21
Köszönjük szépen, az Isten áldása kísérje őt és mindannyiunkat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!