Sepsiszentgyörgy zászlaja nem elfogadható a román legfelsőbb bíróság szerint

2023. február 22. 22:19

Két román civil szervezet szerint ugyanis „egynemzetiségű” ez a jelkép.

2023. február 22. 22:19
null

Megsemmisítette a román legfelsőbb bíróság azt a kormányhatározatot, amely 2021-ben Sepsiszentgyörgy hivatalos jelképévé nyilvánította a székelyföldi város önkormányzata által jóváhagyott zászlót.

A bíróság közigazgatási részlegén kedden meghozott – az intézmény honlapján szerdán közzétett – végzés szerint a bírák megalapozatlannak találták és elutasították a bukaresti kormány és Sepsiszentgyörgy városi tanácsa fellebbezését, így jogerőre emelkedett a brassói táblabíróság tavaly áprilisi alapfokú határozata, amely helyt adott a zászlót kifogásoló két román civil szervezet kifogásának.

A bukaresti kormány a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatára fogadta el a sepsiszentgyörgyi – arany és kék sávos, közepén a település címerét ábrázoló – városzászlóról szóló határozatot. A leírás szerint a település címere pajzs alakú, rajta kék mezőben a vár és a templom, felette arany Nap és ezüst Hold. A vár előtt három zöld mező, rajta a település nevét adó lovas Szent György és a sárkány látható.

a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) kezdeményezett bírósági eljárást, amelybe utóbb a – magyar szimbólumok és feliratok ellen perek százait indító – Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beavatkozott. A két civil szervezet álláspontja szerint Sepsiszentgyörgy zászlaja nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a város lakosságának 25 százalékát kitevő románságot képviselnék, és azt is nehezményezték, hogy a városzászló a székely zászló színeit tartalmazza. 

Antal Árpád polgármester értetlenségét fejezte ki a legfelsőbb bíróság döntésével kapcsolatban, és jelezte: újrakezdik az engedélyeztetési eljárást. „Teljes mértékben betartottuk a törvényt. Úgy véljük, hogy a város zászlaja nem monoetnikus, azok pedig, akik kifogást emeltek a zászló ellen, tulajdonképpen a címert kifogásolták, melyet a kormány még 2007-ben jóváhagyott, s az Országos Heraldikai Bizottság jóváhagyását is megkapta. Újraindítjuk az engedélyeztetési eljárást, mivel csak a kormányhatározatot semmisítették meg, a sepsiszentgyörgyi önkormányzatét nem” – idézte a székelyföldi város elöljáróját a Maszol.ro hírportál.

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Fotó: Mandiner Archív

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cyklon
2023. február 23. 19:24
Az 1614-es Bethlen Gábor féle lustra szerint 70 oláh volt Háromszék vármegyében. Voltak ősjobbágyok, az erdélyi székely, magyar. szászok köréből. A nemesek az ősjobbágyokon kivül ún. külső jobbágyokat hoztak vagy fogadtak a környező országokból. A lustrában megjegyezték a származási helyet is (Havasalföld, Moldva stb). A románok kb. fele viselte az Oláh nevet. A 17. században folytatódott a románok beköltözése Háromszékre, Erdélybe, ezt bizonyítják a nagy számban fennmaradt jobbágykötő levelek is, melyeknek alapján tudjuk hogy a külső jobbágyok két nagy hullámban érkeztek: az egyik 1630 és 1650 évek közötti időszakra, a másik 1685 és 1686 ra tehető.
csulak
2023. február 23. 17:23
vajon miert nem meglepetes ez a dontes sem ?
MyOp
2023. február 23. 11:11
Dan Tanasa újabb győzelme Sepsiszentgyörgy felett. Gyakorlatilag így megy már évek óta. Megtámad valamit vagy valakit és győz. Így működik Romániában a civil szervezetekbe és az ortodox egyházba átmenekített egykori kommunista titkosszolgálat, a Securitate.
BAJA
2023. február 23. 10:46
a románok ősi szövetségeseink, olyanok, mint egy anya, aki mindig szopat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!