Folyamatosan csúszott az M3-as metró felújítása, májusra talán teljesen elkészül

2023. január 23. 17:11

Az építése óta eltelt több mint 40 év alatt nagyon elhanyagolták a 16 kilométer hosszú vonal rendes karbantartását, ezért a mostani rekonstrukció sokkal bonyolultabb volt és több időt vett igénybe. Ön szerint kinek a felelőssége mindez? Szavazzon!

2023. január 23. 17:11
null

Több mint öt évvel az M3-as metróvonal felújításának megkezdése után hétfő délutántól már a – „kortárs retró” hangulatú – Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között jár a metró, miután megnyitják az utasforgalom előtt a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomást, de „természetesen” később, mint ahogy tervezték.

Az utolsó utáni pillanatban fogtak hozzá

Márciusban átadják az utasforgalomnak az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar, valamint a Dózsa György úti állomást már akadálymentes elérhetőséggel. Ezt követően a 3-as metró már a teljes vonalon közlekedik majd, de a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomásokon – ezek májusban nyílnak meg az utasforgalom előtt – a szerelvények nem állnak meg.

A rekonstrukció 2017 novemberének elején kezdődött meg, a szakemberek szerint az utolsó utáni pillanatban, mert iszonyatosan rossz állapotban volt a 16 kilométer hosszúságú metró, előfordult síntörés, kocsi égett ki, 2015-ben volt olyan nap, amikor többször is le kellett állítani. Az északi szakaszon indultak meg a munkálatok, 2018 végén akartak végezni, de csak 2019. március 30-án indult újra a forgalom az Újpest-központ és a Lehel tér állomások között, az utómunkák miatt azonban

ezt követően is többször szünetelt a közlekedés.

A déli szakasszal folytatták 2019 áprilisában, onnan 2020 októberében vonultak le a szakemberek és a gépek. A Lehel tér és a Nagyvárad téri állomások közötti középső szakasz modernizálása 2019 végén kezdődött, és azóta is tart, ide tartozik a most átadott Deák Ferenc, illetve Ferenciek terei állomás. Korábban arról volt szó, hogy már az első negyedévben, akár január elején befejeződik a teljes felújítás, sőt, volt olyan elképzelés is, hogy akár 2022 decemberére is végezhetnek az utolsó, középső szakasszal. 

Így néznek ki a felújított metróállomások (galéria)

A BKK szerint „kortárs retró" hangulatot hoztak létre az állomásokon.

 

Sok minden nehezítette a munkálatokat

A tényekhez hozzá tartozik, hogy számos probléma akadályozta a rekonstrukciót, ezek egy része külső körülmény – ilyen volt a koronavírus-járvány, illetve a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború –, illetve az is nehezítette a munkálatokat, hogy szakaszosan közlekedtek a szerelvények. Emellett a beruházó BKV vitába keveredett a kivitelező Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel, amely a  többletköltségeit szerette volna érvényesíteni, munkaerőhiány lépett fel, akadtak szállítási, munkaszervezési gondok, s nem volt egyszerű megoldani az azbesztmentesítést sem.

De elsősorban azért tart ilyen sokáig a vonal felújítása, mert az átadása óta eltelt több mint 40 évben

nem volt rendszeres a karbantartása, mindig elhalasztották a nagyobb lélegzetű, de fontos munkákat,

csak toldozgatták-foltozgatták a metrót, így most sokkal nehezebb, bonyolultabb, drágább lett a rekonstrukció. Ez nagy hiba volt, mert az M3-ason normál körülmények között félmillióan utaznak minden hétköznap, így ez hazánk legforgalmasabb közösségi közlekedési útvonala.

Nyitókép: A Deák Ferenc tér felújított állomása a 3-as metróvonalon 2023. január 23-án. MTI/Balogh Zoltán

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
topcomos
2023. március 19. 09:48
voltam a ferenciek terén a 13. kerületi színház fiatal színészei vasárnap amikor ott voltam több állomásos előadás és videóinstaláció is volt ott 1 üres helységben és KARÁCSON GERGELY is ott volt a háttérben.
Szerintem
2023. január 23. 20:50
Mi van a klímákkal? Azt KariGeri a főpolgármestersége első nyarára ígérte.
tartarossz.blog
2023. január 23. 20:24
Annyi azért látszik, hogy ez a kapzsitalista fosrendszer képtelen volt arra, hogy annyit megtegyen, hogy rendszeresen karbantartja a 3-as metrot, mert gazdaságilag is annyira erőtlen fika volt. Ezért most évtizedekre leáll majd a metroközlekedés.
Igazszó
2023. január 23. 19:35
Ennyi idő alatt jobb helyeken épitenek pártucat km friss metróvonalat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!