Két évig halott apjával élt együtt, mert kellett a nyugdíja

2022. október 25. 09:36

A vádlott munkanélküli volt, egyetlen bevétele, apja nyugdíja volt.

2022. október 25. 09:36
null

Vádat emelte az 53 éves mosonmagyaróvári férfi ellen, aki több mint két évig élt halott édesapja holttestével csak azért, hogy felvehesse a nyugdíját. Az Ügyészség közleménye szerint a vádlott egy családi házban lakott együtt a beteg édesapjával. Mivel az édesanyja és testvére korábban elhunytak már, így csak ketten éltek a házban. 

A vádlott munkanélküli volt, nem rendelkezett bevétellel, csak az apja nyugdíjából tudtak megélni, ám 83 éves korában, 2019 decembere környékén a vádlott apja meghalt.

Mikor a vádlott ezt észlelte, az elhunytat levetkőztette, ágyba fektette, majd betakarta, ezt követően azonban a hatóságokat nem értesítette a halálesetről”

– írja az Ügyészség

A vádlott 2020 januárja és 2022 februárja között minden hónapban jogosulatlanul felvette édesapja nyugdíját, a két év alatt közel 5 millió forintot. Egy másik ügy miatt keresték fel a férfit a rendőrök, akiknek egyből jelezte, hogy az apja meghalt. 

A terhelt ellen minősített költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség, és próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta, hogy a lefoglalt 1,7 millió forintot a Magyar Államkincstárnak adja ki, és ezen túlmenően a fennmaradó több mint 3,2 millió forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást a bíróság. 

A nyitókép illusztráció. Forrás: Varga György/MTI

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kegyes urunk KaroIus
2022. október 25. 17:50
Ez nem új dolog. A cigányok is csinálták korábban, hogy nem jelentették be, ha valaki elhúnyt a családban, és a nyugdíját évekig felvették. Természetesen tisztességgel eltemették a halottat.
Akitlosz
2022. október 25. 17:45
Sokkal nagyobb a munkanélküliség az állami propaganda adatainál az állítólagos munkaerőhiány pedig totális baromság, a valósághoz köze nincsen.
nempolitizálok
2022. október 25. 12:52
Ilyen erővel el is temethette volna a kertben.
nick89
2022. október 25. 11:59
Ennyiér a vej le sem hajolna!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!