Mégsem a kerékpározás váltja a lovaglást az öttusa sportban

2021. november 08. 17:55

Már megszületett a döntés arról, hogy melyik sportággal helyettesítik a lovaglást öttusában és az nem a kerékpár lesz – árulta el Klaus Schormann, a nemzetközi sportági szövetség (UIPM) elnöke egy német sportműsorban.

2021. november 08. 17:55
null

Legalábbis a sportschau.de oldal erről számolt be és idézte Schormannt, aki megerősítette, hogy a lovaglást egy másik sportággal helyettesítik, majd hozzátette: „De az nem a kerékpár lesz”. Az első médiainformációk még ezt valószínűsítették. Az összefoglaló kitér rá, hogy a megállapodás már megszületett a német elnök pedig, aki korábban konzultációt ígért erről, úgy fogalmazott: „ezt azonban még nem itt fogom felfedni”.

A UIPM vezetősége a múlt héten jelentette be, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak.

A döntésről, amely az indoklás szerint a sportág ötkarikás programban maradását szolgálja, csütörtökön tájékoztatta a tagszervezeteit, illetve a sportolókat.

Többszázan tiltakoztak a lovaglás törlése ellen

Erre reagálva az elnök, valamint az alelnökök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság tagjainak távozását követelő nyílt levelet írt alá több száz – pénteki adat szerint 667 – volt és jelenlegi öttusázó. A magyarok közül például Kovács Sarolta, Guzi Blanka, Gulyás Michelle, Gyenesei Leila, Tibolya Péter, Balogh Gábor, Fábián László és Marosi Ádám, de a szignálók között volt a két tokiói bajnok, az egyformán brit Joseph Choong és Kate French is.

– jelentették ki az aláírók. A UIPM szombaton közleményt adott ki, melyben jelezte, hogy teljes mértékben tisztában van az aggodalmakkal és „nyílt párbeszédet” ígért a versenyzőknek arról, hogy milyen sportággal helyettesítsék a lovaglást, illetve reményét fejezte ki, hogy az egyeztetésen jobban megérthetik a döntés hátterét. A dialógust – amint azt az MTI-hez hétfőn eljuttatott újabb közleményében jelezte – pénteken tartja, és meghívta rá az összes olyan öttusázót, aki aktív versenyző volt a legutóbbi, 2017-2021-es olimpiai ciklusban.

Az olimpiai sportágakban járatos insidethegames.biz oldal által idézett korábbi kommünikéjében azt is jelezte, hogy minden véleményt és gondolatot üdvözöl, illetve teljes mértékben figyelembe vesz a megjelölt kritériumok alapján kiválasztandó ötödik sportágról szóló vitában. Emlékeztetett emellett arra is, hogy november 27-én és 28-án tisztújító kongresszus lesz, melyen lehetőség nyílik az összes napirenden szereplő kérdés megvitatására.

Még nem született döntés az ötödik sportág kapcsán

A hétfői közleményben a UIPM hangsúlyozta, az az információ, mely szerint az új sportágat már kiválasztották volna, nem helytálló. Ebben Schormann úgy fogalmaz: „A konzultációs folyamat nyílt, és szeretném tisztázni, hogy az ötödik sportágról még nem született döntés”.

A sportolók nem támogatják a szakág döntését

Az elmúlt napok történéseit összegző insidethegames információja szerint Schormann és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kedden találkozik Lausanne-ban, a lovaglás kivételéről szóló döntést pedig a NOB várhatóan jövő csütörtökön hagyja jóvá.

A kedélyek a megszólalások nyomán nem csillapodnak, a 2000-es sydneyi olimpián bronzérmes Kate Allenby, aki az egyik szervezője a nemzetközi tiltakozásnak, úgy véli, a lovaglás kivételével megszűnt a Pierre de Coubertin által megálmodott sportág

Schormann és Bach várható találkozóját illetően úgy fogalmazott: mindketten tudják, hogy nincs mögöttük a sportolók támogatása.

A  hazai szövetség (MÖSZ) oldalán Gallai István főtitkár közleményben emlékeztet arra, hogy ezen a héten, szerdától péntekig megbeszélésen vesz részt a UIPM operatív vezetőivel, és egyértelműen képviselni fogja azt az álláspontot, hogy a versenyzők és edzők véleményét kiemelten szükséges kezelni. Jelezte továbbá, hogy az egyeztetés után, november 15-én javaslatot fog tenni a MÖSZ elnökségének, amelynek 17-én lesz lehetősége megtárgyalni, illetve mérlegelni a következő lépést.

A magyar öttusázók nyílt levelet írtak az „abszurd döntés” kapcsán

Hétfő délután a sportág egykori és jelenlegi hazai kiválóságai, olimpiai és világbajnokai – a többi között Balczó András, Török Ferenc, Fábián László, Balogh Gábor, Marosi Ádám, Pécsi Gábor, vagy éppen Gulyás Michelle – nyílt levelet juttattak el az MTI-hez, melyben arra kérik a magyar szövetséget, utasítsa el a UIPM vezetősége által meghozott „abszurd döntést”. Emellett a magyar versenyzői bizottság nevében szeretnének delegálni egy képviselőt a UIPM kongresszus november 10-12-i ülésére.

Megértjük, hogy a lovaglás szabályait frissíteni (esetleg szigorítani) kell azért, hogy sportágunkat biztonságosabbá tegyük mind a sportolók, mind a lovak számára. Az ehhez szükséges változtatásokra nyitottak vagyunk, azonban sportágunk megcsonkítását, az öttusa-hagyomány lerombolását és megszégyenítését határozottan elutasítjuk” – áll az összesen 104 aláíró akaratát kifejező levélben.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában.

A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek –, de a sportágak sosem cserélődtek.

(MTI)

Fotó: Swen Pförtner / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Heuristx
2021. november 10. 15:37
Roller vagy gördeszka.
Republik
2021. november 09. 13:24
Ez az egész csak azért van mert egy Német versenyző bukott el egy ló miatt.Bármibe lefogadom ha egy Magyar járt volna így semmi változást nem akarnának.Bojkottálni kellene a többi országnak ezt a döntést.
gyaloggos
2021. november 09. 12:41
AZ ÖTTUSA napjai meg vannak számlálva, BÁRMI lesz is lovaglás helyett! ELŐBB-utóbb kiveszik az olimpiai sportágak közül a birkózással együtt!
Ulaszlo
2021. november 09. 10:41
Legyen snurozás, az egy ártalmatlan vagy golyógurítás lyukra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!