Fehér ünnepek – az Alapjogokért Központ szemléje

2021. november 10. 16:14

Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.

2021. november 10. 16:14
null
Alapjogokért Központ
Alapjogokért Központ

„Egyre több helyen tartják a Halloweent, a haladó Nyugaton azonban az ünnep már kirekesztő és elnyomó lett, ezért egy Seattle-i iskola meg is szüntette azt. Az iskola „Faji Méltányossági Bizottsága” által a szülőknek eljuttatott levél szerint „a fekete fiúk nem tartják az ünnepet, és a színes bőrű diákok kirekesztettnek érzik magukat tőle”. „A halloweeni ünnepségek olyan helyzeteket teremtenek, melyekben néhány diák hite, pénzügyi helyzete, vagy élettapasztalatai miatt kirekesztve érezheti magát. Továbbá a jelmezes rendezvények gyakran kényelmetlenek számos gyermek számára…” Az iskola vezetése szerint az is a Halloween eltörlése mellett szól, hogy az ünnep elvonja a gyerekek figyelmét a tanulásról. Ez természetesen nem vonatkozik az újhullámos liberális ünnepekre, melyeket nyugodt lélekkel meg lehet tartani iskolaidőben is.

Vannak olyan leszbikusok, akik csak és kizárólag a nőnek született nőkhöz vonzódnak, a férfiakból átműtött, vagy hormonkezelttransznőktől inkább távol tartanák magukat. Ez egyértelműen kirekesztés, ezért most a liberálisok egymásra licitálva gyalázzák az elnyomóvá előléptetett leszbikusokat. „Azt mondta, hogyha egy szobában lenne velem és Hitlerrel, engem fojtana meg” – nyilatkozta a BBC-nek a huszonnégy éves Jennie, akit azért gyűlölt meg a transzközösség, mert csak a valódi nők tetszenek neki.

Egy floridai általános iskola igazi haladó gondolkodásról tett tanúbizonyságot: nemcsak egy egyszerű bárba, hanem egy igazi melegbárba vitte tanulmányi útra a kisgyerekeket, hogy a közösséghez való tartozás fontosságával is megismerkedhessenek. Ehhez képest a szülők magyarázatot követeltek és nem értették meg, miért is fontos egy ilyen tanulmányi kirándulás.

A Rutgers Egyetem egyik fekete professzora végre tiszta vizet öntött a pohárba: egy online beszélgetésben elmondta, hogy a fehérek azért „őrülnek meg” a kritikai fajelmélettől, mert az igaz. Saját értekezésében kifejtette, hogy a fehérek hatalommal kapcsolatos felfogása morálisan becsődölt, továbbá hogy a fehéreket ki kellene iktatni.

Heti gyűjtésünkben arról is olvashatnak, hogy mit tegyünk, ha a gyermekünk (rasszista) igazságérzete megköveteli, hogy szembeszálljon a fehérek elleni diszkriminációval, vagyis azzal, amikor a tanároknak kötelességük a színes bőrű hallgatókat feljebb pontozniuk; és arról is, hogy a mindenkori – pontosabban a jelenlegi baloldalt képviselő – amerikai elnökkel szembeni egyet nem értés egyenlő azzal, mint amikor valaki hűséget fogad egy terrorszervezetnek.”

A teljes szemle itt olvasható

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vermacska
2021. november 11. 07:18
KÖNYÖRGÖM, AKASSZUK FEL A "TÁRSADALOMMÉRNÖKÖKET"!
Búvár Kund
2021. november 10. 17:43
Sztem pár éven belül eltörlik a Hálaadás ünnepét is az amcsik, hogy a TNT Fehér karácsony című számáról, ne is beszéljünk Csodálom, hogy még eshet a hó...
Mandarin.
2021. november 10. 17:30
A fehér karácsony kifejezést, dalokat mikor tiltják be? Nem lesz ennek jó vége, nem sok hely marad a normális embereknek.
Azmo
2021. november 10. 17:26
Ha ez kell nekik, legyen! Ha meg nincs tökük kiállni a tébolyal szemben akkor így jártak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!