Nem arról van szó, hogy a gyülekezet magának ellenségeket keresne

2021. augusztus 05. 19:34

Nem gyűlölködés ez. Szimpla ténymegállapítás.

2021. augusztus 05. 19:34
null
Kulifai Máté
Kulifai Máté

Perintfalvi Mandineren is szemlézett gondolatmenetében azt írja, hogy a Hit Gyülekezete azzal akarja a csoportkohéziót elérni, hogy ellenséget képez.

A táborban valóban volt szavazás.

A hétnapos rendezvényt tekintve egészen marginális szavazás volt, de volt. Konkrétan arról, hogy kik a gyülekezet legnagyobb befolyással rendelkező ellenségei. Pontosítva: kik azok, akik leggyakrabban, legintenzívebben támadják a közösséget.

Nem arról van szó, hogy a gyülekezet magának ellenségeket keresne. Van enélkül is éppen elég. Sajnos. Sokkal inkább arról szólt a kérdés, hogy a hívő fiatalok hogy érzik, ki támadja őket a leginkább.

Elárulok egy titkot, az eredmény kihirdetésekor a fiatalok kaptak visszajelzést is, arról, hogy a beküldött válaszaik vajon mennyiben felelnek meg a valóságnak. Voltak ugyanis olyan személyek, szervezetek is a listán, akik világnézetükben, programjukban ugyan teljesen szembenállnak a keresztény értékekkel, de magával a gyülekezettel nem ellenségesek. Mások viszont nagyon is.

Hadd ne kelljen már magyarázni, hogy például az, hogy Bartus László minden évben több száz oldalnyi rágalmat ír a Hit Gyülekezetéről, ellenséges hozzáállásnak számít.

Nem gyűlölködés ez. Szimpla ténymegállapítás. Ugyan, melyik közösségnek nem célszerű tisztában lennie azzal, hogy kik ellenségesek vele szemben.

Nem kell az ellenség kifejezéstől ennyire megijedni. Tele van vele a Biblia.

Annyi a különbség, hogy mi, a Hit Gyülekezetében imádkozunk az ellenségeink lelkéért és a megbékélésért. Még akkor is, ha azok továbbra is gyűlölettel viszonyulnak hozzánk.

Így van ez már hosszú évtizedek óta, s ha az egész kereszténységet nézzük, akkor több ezer éve. Ez a mi keresztünk.

Sebaj, elhordozzuk.”

Fotó: Facebook/Németh Sándor

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amaurote
2021. augusztus 11. 18:11
írásaim a hitgyüliről, talán itt nem törlik (hites oldalakról már ki vagyok tiltva): https://barathendre.wordpress.com/2020/08/27/nemeth-sandorrol-es-a-hit-gyulekezeterol/
..--..
2021. augusztus 06. 08:24
-zsoltkom- A Hit Gyüliben az a jó, hogy megversenyezteti a Magyar Katolikus Egyházat is. Ellen-evangelizáció folyik a belterjes magyar keresztény világból. Per pillanat mindenki örülhet, hogy a Felházat már nem a karizmatikus Orbán Gáspár irányítja, mert mára már a Hit Gyüliből is odaigazoltak volna a működésképtelenség határáig. Nagyon nyomták az ugandai kálvinisták népszerű tanait, veszélybe került volna az antik kereszténység beágyazottsága. Hát ettől nem kell már félni. De jobb, ha felköti a gatyáját a MKE, mert a Hit Gyüli is jóban van Orbánnal. És hát még is csak Orbán igazán a nagy evangelizáló... ki milyen érdekes csillogó csecsebecsét tud felajánlani neki, aszerint vándorolnak a közpénzek egyházak előnyére-hátrányára. Itt Mo-on fokozottan érvényes... „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” Minden isten túléléstechnikája ez. A hívők meg oda gyűlnek-csapódnak, ahol kényelmesebben teremthet Isten állami pénzeken. Bayer is átavanzsált a szupernagy tömegű... a régibb fekete lyukhoz. „Nem arról van szó, hogy a gyülekezet magának ellenségeket keresne Nem gyűlölködés ez. Szimpla ténymegállapítás.”
annamanna
2021. augusztus 05. 23:26
"egy alapvetően militáns-fundamentalista vallási közeg nem azzal tudja elérni a legnagyobb csoportkohéziót, hogy a saját értekeiről beszél a fiataljainak, hanem azzal, hogy ellenséget képez. És a közös ellenség gyűlölete hozza létre a csoporton belüli összetartozást. Pont ezt a fajta stratégiát alkalmazza a kormányzat is."' Igen, ez tökéletesen így van, Pertintfalvinak ebben abszolút igaza van!
annamanna
2021. augusztus 05. 23:22
"Annyi a különbség, hogy mi, a Hit Gyülekezetében imádkozunk az ellenségeink lelkéért és a megbékélésért. " Öhöm, és akkor miért is hírhedtek el a hites szekta átokkomandói? Ide is leírta egy exhites azt a sztorit, amikor Németh egy "ellenségéről" a prédikálás közben azt mondta (az egész gyülekezet előtt), hogy szálljon elevenen a pokolba. És nyilván az egész gyülekezet rámondta, hogy ámen! Aki hites jelenleg, annál nem sok esélyét látom, hogy BECSÜLETES. Hacsak úgy nem, mint Joób Márton!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!