A pedofíliáról, orvosi szemmel

2021. június 25. 17:01

Mi van a pedofilok fejében, hogyan lehet a pedofília ellen hatékonyan fellépni, mi lehet a megfelelő kezelés, illetve a retorzió? Interjúnkban Vizi János pszichiáter-jogászt kérdezzük a pedofília orvosi hátteréről.

2021. június 25. 17:01
null
Nizalowski Attila

A közvélemény nem igazán ismeri a pedofília orvosi fogalmát. Fontos megkülönböztetni a szavak jogi és orvosi jelentését?

Jogi fogalma nincs is a pedofíliának. Szokás pedofil bűncselekményekről beszélni, de ez orvosszakmai szempontból pongyola. Van, hogy a cselekményt diagnosztizálható pedofil követi el, s van, hogy más. Például időskori demenciában vagy mentális retardációban szenvedő személy.

A pedofília tanult folyamat eredménye, vagy öröklött hajlam?

Az orvostudomány jelenleg pontosan nem tudja, hogy mitől alakul ki a pedofil hajlam, és gyógyítani sem tudja azt.

Valószínű, hogy nem tanult folyamat, szocializáció eredménye,

hanem már az anyaméhben történik valamilyen agykárosodás. Bonyolítja a kérdést, hogy a parafíliák gyakran szövődnek egymással. Egy pedofil lehet szadista is, vagy fordítva, sőt változni is tudnak. Aki korábban pedofil volt, az „átmehet” szadistába vagy mazochistába, miközben felhagy a pedofil magatartással. Van olyan eset is, és ez a gyakoribb, hogy felváltva különféle parafil magatartásokat tanúsít. De nem ismerünk olyan szocializációs mechanizmust, ami alapján le lehetne vezetni, hogy miért pont az a parafília alakult ki egy személynél, mint amelyik.

Mennyire gyakori jelenség a pedofília?

A kutatók úgy becsülik, hogy férfiaknál egy-két százalék, a nőknél fél százalék lehet érintett. A látencia ugyanakkor igen magas, egyesek szerint akár 10-20 százalékos is lehet az előfordulás. A tudásunk döntően forenzikus mintán alapul, vagyis azokon a hatósági eljárásokon, amikor az elkövető lebukott. Ismert az ego-disztóniás pedofília, melyhez hasonlót más parafíliák esetében is lehet találni. Ez magyarul azt jelenti, hogy a pedofil morálisan elfogadhatatlannak tartja a pedofíliát és bűntudat gyötri. Vagy nem csinál semmi ilyen jellegű cselekményt, vagy csak szimbolikusan.

A látencia mértékére vannak becslések?

Úgy becsüli a szakirodalom, hogy a pedofilok fele-kétharmada soha nem végez pedofil cselekményt.

Kiket is nevezünk pontosan pedofiloknak?

Vannak férfi és vannak női pedofilok. A kizárólagos pedofil csak gyerek iránt érez vonzalmat, a nem kizárólagos gyerek és felnőtt iránt is. Érdekes variációk tudnak kialakulni. Nekem volt olyan nem kizárólagos pedofil páciensem, akinek a 8-10 éves lányok tetszettek, felnőtt nőből pedig, nekem is meglepő módon, kifejezetten a gömbölyded hölgyeket preferálta. Vannak, akik a másik nemhez vonzódnak, mások az azonos neműekhez, vagy vegyesen. Igen sokféle pedofil létezik tehát. Azonban amint a gyerekben elkezdenek kifejlődni a másodlagos nemi jellegek, az igazi pedofilt az már nem érdekli. De ez csak a külső, mert a pedofilok számára ugyanolyan fontos a viselkedés. Hogy megítélésük szerint a gyerek azért is vonzó, mert ártatlan, őszinte, nem manipulál. Ám abban a pillanatban, ahogy elkezd úgy viselkedni, mint egy felnőtt, taszító lesz a számukra.

A pedofíliára is jellemző, hogy gyakran egyfajta zárványként működik a személy életében.

Köztiszteletben álló családapa, családanya, kiváló munkaerő, segítőkész barát és szomszéd, s mindenki megdöbben, amikor kiderül. Senki ne számítson arra, hogy kiszúrja valamilyen más magatartás alapján. Maximum, aki nagyon jó empátiás készségű, szociális intelligenciájú és kellően érzékenyített, az veheti észre, hogy a személy másképpen viselkedik a gyermekekkel szemben, mint az megszokott, elfogadott. Pontosan ez a baj az elkövetők köre tekintetében, hiszen a közeli családtagokkal, egyéb bizalmi személyekkel a bizalmunk teljes, ritkán észleljük a figyelmeztető jeleket. A pedofil cselekmények elkövetőinek elsöprő többsége egyébként nem idegen, hanem bizalmi személy. Családtag, vagy tanár, orvos, bébiszitter, pap, akikkel a bizalom néha erősebb, mint a családtagokkal. A legritkább az, hogy a „pedofil cselekményt” vadidegen kövesse el.

Dr. Vizi János

Mit tesznek a pedofilok?

Számos pedofilnak olyan szintű bűntudata van, hogy szexuális problémái jelentkeznek egy ilyen helyzetben. Másrészt többségükben azt gondolják, hogy jót tesznek a gyerekkel, szeretetet adnak neki, védik, segítik. Ha azt jelzi a gyerek, hogy nem jó neki, pláne, hogy fáj, akkor azt nem csinálja. Külön tényállás nincs egyébként a büntetőtörvényben:több  bűncselekménynél van olyan magatartás, aminek a hátterében akár pedofília is lehet. Ezzel szemben a nem pedofil elkövetőknél gyakoribb a teljes önzés, a saját szexuális késztetések, vágyak egyoldalú kiélésére törekvés, tekintet nélkül a gyermekre. Ezért az igazán durva cselekmények elkövetése is gyakoribb a nem pedofil elkövetők körében.

Milyen és mekkora trauma éri a gyerekeket?

A gyermeket érő trauma mértéke sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy hányszor történt az abúzus és mennyire volt az durva, erőszakos, esetleg szadista. Függ természetesen a gyermek személyiségétől, korábbi fejlődésétől és életkorától, és az elkövető személyétől. Ha egyébként is traumatizált a gyerek, akkor nyilván hosszú idő telhet el a gyógyulásáig, de az is előfordul, hogy lenullázni nem lehet.

Az viszont nem úgy van, hogy akit gyerekkorban abuzáltak, az feltétlenül szintén gyerekeket fog molesztálni.

Lehet, hogy felnőtteket fog, vagy szexuális zavarok, egyéb mentális problémák alakulnak ki nála. Az elfojtás miatt az is lehetséges, hogy nem derül fény arra, hogy problémáinak hátterében valójában szexuális trauma áll.

Itt meg kell említeni a másodlagos viktimizációt, ami az összes szexuális deliktumnál előfordul. Lehet, hogy a traumát túlélné a gyerek minden különösebb következmény nélkül, de aztán elindul az eljárás. Kihallgatják egyszer, kétszer, negyvenkétszer. Az ismételt szembesülés a traumával, valamint a körülötte lévő személyeknek a reakciói, a szörnyülködés, ez mélyíti el igazán a történetet. Nyugatabbra főszabályként egyszer lehet kihallgatni a sértettet. Jó minőségben veszik fel, hogy mindenhonnan látszódjon a gyerek testbeszéde és jól hallatszódjon a hangja. Amerikában odáig mennek, hogy erre képzett szociális munkások kérdezik ki a sértettet, s kettős funkciót is ellátnak. Egyrészt igyekeznek kideríteni, hogy mi történt, másrészt már ebben a fázisban elkezdik a traumát kezelni. A „gyerekbarát igazságszolgáltatás” kezdetei ellenben már nálunk is megjelentek.

Hogyan védekezzünk?

A védekezéshez vagy a káros eredmények csökkentéséhez számos eszköz áll rendelkezésre. Az egyik a szabadságvesztés, ami két módon is hat. Amíg el van zárva az elkövető, nem tud újabb bűntetteket elkövetni. Elrettentő hatásával pedig sokaknál elérheti, hogy aktív cselekményeket ne végezzenek, csupán szimbolikust.

A súlyosabb büntetéssel való fenyegetés mindkét körben hatékonyabb védekezést eredményezhet,

bár ezt csak a statisztikák alakulásából tudjuk majd megítélni. Fontos megjegyezni, hogy a szabadságvesztés nem „gyógyítja” a pedofiliát.

Sokan szerint a kasztráció a megoldás.

Van, akire egyáltalán nem hat a kémiai kasztráció, van, akire igen, de maximum a vágyat csökkentheti, gátolja a merevedést. Tehát a szexuális vágy vagy csökken, vagy nem, de ez még nem szünteti meg azt a vágyát, hogy gyerekekkel kezdjen. Lehet, hogy nem lesz erekciója, de ahogy beszéltünk már róla, sok minden mást is lehet csinálni a gyerekkel. Probléma, hogy súlyos mellékhatásai lehetnek, így sok esetben nem szabad alkalmazni. Szív- és érrendszeri hatások, csontritkulás. A sebészi kasztrálásról pedig évszázadok óta tudjuk, hogy ha felnőttkorban történik, akkor az esetek nagy részében nem változtat az illető szexuális aktivitásán. További probléma, hogy a női elkövetőknél teljesen hatástalan.

Mit lehet akkor tenni, milyen eszközök vannak még?

Maguknak a pedofiloknak a kezelése. Az egyik dolog triviális. Attól, hogy berakták a sittre, a pedofília nem fog megszűnni. Az elképzelhető, hogy kialakul az elrettentő hatás, és átsodródik az illető abba a táborba, hogy aktívan nem fog csinálni semmit, vagy a szimbolikus megoldásokat alkalmazza. Ám a pedofilok nagy része azt gondolja, hogy nem csinál semmi rosszat.

Ezt kell benne tudatosítani, ezzel kell szembesíteni. Empátiát kell felkelteni benne a sértettekkel szemben. A viselkedésmódosítás hatékony megoldás lehet. Arra kell figyelniük, hogy ne maradjanak négyszemközt gyerekkel, vagy ha feszültség jelentkezik bennük gyermekek társaságában, akkor menjenek el onnan. Létezik egy önsegítő csoport is már hazánkban, hasonló, mint az anonim alkoholisták egyesülete. Itt megbeszélhetik a gondjaikat az érintettek, és támogatást kaphatnak.

Egy másik eszköz a gyermekek felvilágosítása, ami elsősorban szülői felelősség.

Legalább azt meg kellene tudnunk tanítani a gyermekeinknek, hogy bizonyos testrészekhez a szülőkön kívül mások nem érhetnek, még a nagypapa vagy a testvér sem. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy a nevelés során a gyermek korának, érettségének megfelelően a családon belüli magatartás soha ne szexualizálódjon. Meddig fürdünk együtt a gyerekkel, meddig öltözünk-vetkőzünk egymás előtt, milyen testi érintésekkel élünk. A lényeg, hogy a mai tudásunk szerint vissza lehet szorítani, csökkenteni lehet a kockázatot, de a pedofíliát nem tudjuk meggyógyítani.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Memhölczer
2021. június 25. 19:23
"Vannak, akik a másik nemhez vonzódnak, mások az azonos neműekhez, vagy vegyesen. " Vagyis a homoszexualitás együtt járhat a pedofíliával, ami megerősíti, hogy a homokossága bújt pedofília ellen is védeni kell a gyerekeket.
night watch
2021. június 25. 19:08
Durva merénylet ez a cikk az alapvető európai értékek ellen. A cukrosbácsik iránti érzékenyítést már az óvodákban el kell kezdeni. Különben jön a szankció Brüsszelből.
sozlib_abschaum
2021. június 25. 18:38
Én nagyon nem szeretem ezt az össze vissza beszélést, aki gyerekeket megront az halálbüntetést érdemel. Ez az egyetlen, ami elrettenti a követőket.
George Soros 2.0
2021. június 25. 18:31
Jövő évtizedbenen talán már az LMBTQ mellé a P betű is odakerulhet Hiszen ők áldozatok. Sajnos genetikailag ilyen... Aztán majd megy a fogadjuk el a betegségüket. Majd segítsük őket, aztán fogadjuk el olyannak amilyenek. Mutatnak néhány régi pedofilt aki vmi szép dolgot vitt végbe. Aztán majd kiderul hogy egy kortars Xy is pedofil volt de azért jó ember volt mert feltalalta az indokinai covid-hiv-stb vakcinát és milliókat mentett meg. Utána jöhet hogy ők is emberek nekik is joguk van élni a boldog életüket. Aztán jöhet a szivárványos zászló és a pedofóbia. Majd Hollandia miniszterelnöke raszol keletebbik Európára hogy az európai értékek közé tartoznak ezek is! Gyurcsány a Love is love szövegével nem a homoszexualitást védi mert aki meleg az nem az iskolai erzekenyites hatására fog megbekelni magával, de a pedofiloknak jól esik hogy van egy fickó aki azért ilyen súlyos törvényt már nem akar ellenük. Végre Feri megved minket. Kaleta - akit ő nevezett ki - csettint is. Moslék ellenzéknek kellenek a pedofilok szavazatai is. Ki tudja pár 100 plusz szavazat mire elég
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!